Nyitókép: Jetta Productions/Getty Images

Nyolc napon át tartó sztrájkot hirdettek a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium tanárai

Infostart
2022. december 8. 15:00
Döntésük mögött az áll, hogy nem látják a jelét a változásnak az oktatás terén – olvasható az iskola közösségi oldalán.

Hiába kérik, követelik a szakszervezetek, pedagógusok, szülők, diákok és a hozzájuk kapcsolódó szervezetek, nem indult el semmiféle párbeszéd az oktatás irányításáért felelős szervezetek és az érintettek között – véli a közleményt név szerint jegyző 46+1 tanár. (Utóbbi egy fő határozatlan idejű polgári engedetlenséget folytat.)

Megjegyzik, hogy a valódi érdekérvényesítésre alkalmatlan sztrájk helyett a polgári engedetlenség eszközét választó pedagógusokat elbocsátották vagy elbocsátással fenyegették meg, ami ellen felháborodással tiltakoznak, követelve az „aránytalan retorzióiban” részesült kollégák visszahelyezését az állásaikba.

Az oktatás helyzetéért, és elsősorban tanítványaik, gyerekeik és az ország jövőjéért érzett felelősségük tudatában a Civil Közoktatási Platform munkacsoportja által megfogalmazott pontok teljesítését is követelik:

  • Érdemi és nyilvános párbeszédet az oktatás megújításáról! Hiteles tájékoztatást a kormány és a közmédia részéről!
  • Szüntessék meg a pedagógusok lejáratását, az oktatási szereplők megfélemlítését! A kirúgott vagy leváltott tanárokat azonnal helyezzék vissza! Megbecsülést a pedagógusoknak!
  • Érdekérvényesítő sztrájkjogot a pedagógusoknak!
  • Felelős, hozzáértő oktatásirányítást! önálló oktatási minisztériumot!
  • Kisebb terhelést a diákoknak és a pedagógusoknak!
  • Esélyteremtő, minőségi oktatást és nevelést mindenkinek – az óvodától az egyetemig!
  • Versenyképes és értékálló bérezést az oktatásban dolgozóknak!
  • Minőségi, 21. századi környezetet a tanuláshoz és a tanításhoz, neveléshez!
  • Szakmai szabadságot és támogatást az oktatásban! Korszerű nemzeti alaptantervet! Szabad tankönyvválasztást!

A budaörsi gimnázium, technikum és szakképző iskola tanárai egyúttal szolidaritást vállal az ország összes sztrájkoló vagy a polgári engedetlenség eszközével élő kollégájával és a tiltakozó diákokkal.

„Nem lehet tovább halogatni és hallgatni, mert az elhibázott oktatáspolitika évtizedekre fogja tönkretenni hazánk jövőjét.

A csend nem rend. Tanár nélkül nincs oktatás, oktatás nélkül nincs jövő!” – fogalmaznak.

A budapesti Berzsenyi gimnáziumban pedig gitározással, énekléssel telt telt a csütörtöki tiltakozás: