Nyitókép: romrodinka/Getty Images

Rendkívüli helyzet: ennyit kell fizetni a kutakon az üzemanyagárstop végeztével

Infostart
2022. december 7. 04:30
Kedden 23 órától megszűnt az üzemanyagárstop Magyarországon, új összegekkel kell megbarátkoznia azoknak is, akik már piaci áron tankoltak. Megnéztük, ez mennyire számít alacsonynak vagy magasnak az elmúlt időszak szintjeihez képest.

A részletekről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója beszélt késő este egy rendkívüli Kormányinfón.

Az üzemanyagok új áráról kiderült, hogy kedd 23 órától a Molnál

  • a benzinért 641 forintot,
  • a dízelért 699 forintot kell már fizetni.

Gulyás Gergely a lépést azzal indokolta, hogy hétfőn életbe lépett az orosz kőolajszállításra vonatkozó brüsszeli szankció, és ennek következtében ellátási problémák alakultak ki Magyarországon. "Két nappal a szankciók bevezetése után a kormány már nem tudja a 480 forintos üzemanyagot biztosítani a lakosságnak." (A fixált ár a koronavírus-járványból való kilábalás okozta inflációra adott válasz volt, de a későbbi hatások még erősebbek voltak - jegyezte meg később.)

Hernádi Zsolt szerint "a Mol eddig bírta". Az elnök-vezérigazgató arról beszélt, hogy

  • import nélkül nem lehet megoldani a magyarországi üzemanyagellátást, ezért lehetővé kell tenni az ársapka eltörlésével az import újraindulását, illetve
  • fel kell készülni a február 5-én életbe lépő újabb uniós szankciókra, amikortól hiányozni fog 10 százaléknyi dízel az európai piacról. Addigra helyre kell állnia Magyarországon a kereslet-kínálat egyensúlyának.
  • Vissza kell tölteni addigra a stratégiai készleteket is.

Több mint egy évig - 13 hónapig - tartott a hatósági áras üzemanyagár, és a Mol mindent megtett az ellátás biztosításáért. Éjjel-nappal mennek a teherautóik, de nem bírnak többet teljesíteni. A cégvezető szerint múlt héten már olyan magasra nőtt a magyarországi kereslet, hogy 2,2 millió vásárlót kellett kiszolgálniuk, ami a legrobusztusabb turistaforgalom mennyiségének felel meg a töltőállomásoknál. Az utóbbi hét napban több mint 50 millió litert értékesített a Mol, ami 60 százalékkal nagyobb a tavalyinál. A benzin mennyisége duplája volt a tavalyinak, 2,5-szerese a 2020-as szintnek. 871 rendelésüket nem tudták teljesíteni.

Hernádi Zsolt kiemelte, a hatósági ár is jelentősen hozzájárult az elmúlt időszakban tapasztalható ellátási zavarokhoz. "Teljes leépülésről beszélünk" - mondta sommásan, hozzátéve, hogy az elmúlt 30 évben nem történt ilyen.

Ám normalizálni kell a helyzetet, mert a február 5-én életbe lépő újabb uniós szankciók a környező országokban nagyon komoly problémákat fognak okozni, aminek hatása lesz Magyarországon is. Már csak azért is, mert novemberben a Mol-csoport szlovák tagjától, a Slovnafttól érkezett minden 4. liter magyarországi benzin, ám február 5-től már nem lesz szabad orosz kőolajból készült termékeket más országba szállítani.

Hosszabb távon pedig

alternatív szállítási útvonalakra kell átállni

- emelte ki Hernádi Zsolt, megemlítve a Horvátországból rajtunk keresztül Szlovákiába és Csehországba vezető Adria kőolajvezeték jelentőségét. (Ám, mint ismert, itt egyelőre nem elegendő a kapacitás, ezért partnereivel a Mol nyomáspróbákkal igyekszik növelni a forgalmat, illetve a kormányzat is sürgeti Horvátországot (és az EU-t), hogy bővítse a kapacitásait. Ez utóbbi szükségességét említette meg most kedd este Gulyás Gergely is.)

Arra az esetre is fel kell készülni Hernádi Zsolt szerint, ha a Barátság olajvezetékkel baj történik. Az olajszállításokban voltak már kisebb-nagyobb fennakadások, amikor a háborús támadásokban megsérült a vezeték működését biztosító villamosenergia-rendszer.

Az import nem áll helyre egyik napról a másikra, egy-két hónap kelleni fog,

mire ismét Magyarországra irányítják szállításaikat a korábban ide importáló cégek, és a hazai helyzet stabilizálódik. Ám a sokkszerű, pánikvásárlási helyzetek a keddi intézkedés hatására meg fognak szűnni a Mol-vezér szerint. Úgy véli, az importőröknek a magyar egy megnyert piac volt, nem fogják ezt veszni hagyni, mielőbb lépnek majd.

Felmerült a kérdés a Kormányinfón, hogy mikor juthatnak a Moltól üzemanyaghoz a kisbenzinkutak. Hernádi Zsolt válasza szerint a szállításuk újraindítása folyamatos lesz. Megjegyezte ugyanakkor, hogy ezen töltőállomások többsége korábban nem a Moltól, hanem azoktól az importőröktől vásárolt, akik az ársapka miatt leállították működésüket az országban. Most is őket keressék majd a kisbenzinkutak, javasolta a Mol első embere.

Elhangzott még, hogy megszűnik a taxisok kedvezménye is a kutakon (de szívesen tárgyalnak velük és akár az árufuvarozókkal is Gulyás Gergely szerint), illetve hogy a mentők, rendőrök, a katasztrófavédelem és az egyéb állami-önkormányzati szervezetek számára az üzemanyag-ellátás többletköltségét a fenntartónak biztosítania kell. A stratégiai készletek esetleges megnyitásáról (a stratégiai vállalatok számára) a kormány dönt, ha erre szükség lesz.

És végül:

"Soha ne mondd, hogy soha"

- felelte Gulyás Gergely arra a kérdésre, hogy vajon később visszatérhet-e az üzemanyagok ársapkája.

A fixált ár megszűnésére vonatkozó rendeletmódosítások kedd este 11 órakor meg is jelentek a Magyar Közlönyben. Mint a Kormányinfón kiderült, Albániából (az EU-tagállamok és a nyugat-balkáni országok csúcstalálkozójáról) hazatérve Orbán Viktor rögtön aláírta a vonatkozó rendeleteket.

Az biztos, hogy az ársapka eltörlése tovább fogja emelni az inflációt, de ennek mértékére még csak becslései vannak a kormánynak. A piaci árak ismerete után tudnak majd pontosabban számolni - mondta Gulyás Gergely.