Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Gyurcsány Ferenc: a „kolléga úr” veszítette el a választást és nem mi

Infostart
2022. szeptember 28. 08:22
A DK az árnyékkormány megalakításával kijelölte az ellenzéki politizálás közepét. Egyebek közt ezt hangoztatta a volt miniszterelnök a Partizánnak adott interjújában.

A DK elnöke az interjúban egyszer sem nevezte nevén Márki-Zay Pétert, helyette, hol kolléga úrnak, hol polgármester úrnak vagy jelöltnek hívta. Mint mondta, súlyos hiba volt az előválasztás, és nem is érti, mire gondoltak a szavazók, amikor a hódmezővásárhelyi polgármesterre voksoltak – idézett a nyilatkozatból a 24.hu.

Gyurcsány Ferenc közölte, hogy Márki-Zay Péter azt kérte tőle, ne csináljon a kampányban semmit és ő ehhez tartotta is magát.

"Miért lennék pont akkor jelen, amikor történelmi vereséget szenvedett ő, nem mi, hanem ő!"

Ezzel indokolta a DK vezére, hogy a választások éjszakáján nem állt ki a színpadra Márki-Zay Péter mellé.

Az ellenzéki vezető szerint a DK 10-12 százalékos támogatottsága nagyjából egy millió szavazót jelent és úgy vélte, hogy ez a szám tavasszal növekedni fog.

Mint mondta, azért alakított Dobrev Klára árnyékkormányt, hogy az orbáni vezetésnek azonnal legyen alternatívája, ha a helyzet úgy kívánja. Azonban leszögezte, hogy ő maga nem akar kormányzati szerepet vállalni.

Azt is mondta: a DK nem lakoltatna ki kisgyerekes családokat, csak ha lenne más elhelyezési lehetőség. Arra a közbevetésre, hogy akkor a XV. kerületben a DK-s polgármester mégis miért tett az utcára kisgyerekeseket, azt válaszolta: lehet, hogy nem csinálják jól minden esetben a dolgaikat, de beszéltek a polgármesterrel, aki a törvényességet tartotta szem előtt. Még hozzá tette, hogy ő mint pártelnök nem tud és nem is akar beleavatkozni egy kerület belügyeibe. Egyébként is alapvetően öt emberen keresztül tartja a kapcsolatot a pártja nagy részével, valójában ők vezetik a DK-t.

Gyurcsány Ferenc közölte még, hogy

egyelőre nem döntöttek arról, támogatják-e Karácsony Gergelyt a következő főpolgármester választáson.

Bejelentette: egy éven belül eladják az Apró-villát, ami miatt annyi támadás érte kormányzati oldalról.

Az interjút itt tekintheti meg teljes terjedelmében: