Nyitókép: magyarepitok.hu

Monstre gépszörnyet eresztettek az új Duna-hídra

Infostart
2022. július 28. 05:40
Mozdonnyal és 14 darab, zúzottkővel megpakolt vagonnal ellenőrizték a Déli összekötő vasúti híd utolsó, harmadik hídelemének teherbírását.

Megtartották a harmadik hídelem statikus próbaterhelését Budapest újjáépülő Déli összekötő vasúti hídján – számolt be a magyarepitok.hu, emlékeztetve, hogy ezt a lépést az tette lehetővé, hogy korábban az utolsó hídelem is helyére került, így az 510 méter hosszúságú híd szerkezetileg elkészült, majd az ilyenkor szokásos hordógurítást is megtartották a hídon.

Felidézik, hogy az eddigi munkálatok során lebontották a két régi, rossz állapotú vasúti hidat, de ezek cseréje mellett egy harmadik vasúti híd is megépült, ezáltal növelve a híd kapacitását. Az új felszerkezetek fogadására az alépítményeket is át kellett alakítani, továbbá új, cölöpfalas hídfőt kellett építeni a budai oldalon – jegyzi meg az oldal.

A fejlesztésben az ország egyik legfontosabb közlekedési műtárgya újul meg, miután a Déli összekötő vasúti hídon keresztül halad át a Magyarország keleti és nyugati országrésze közötti vasútforgalom mintegy 90 százaléka.

A Budapest új Duna-hídján most lezajlott statikus próbaterheléshez a Duna Aszfalt alvállalkozójaként a V-Híd Zrt. biztosította a vasúti járműveket, amelyeknek

összsúlya mintegy 882 tonna volt.

A magyarepitok.hu értesülése szerint a próbaterhelést egy M62-es mozdonnyal és 14 darab, zúzottkővel megrakott Faccpp vasúti kocsival végezték. A mérés során különböző terhelési pontokban megállított tehernél vizsgálták a híd lehajlását. Az adatok kiértékelése néhány hetet vesz igénybe.

Forrás: magyarepitok.hu

Épül egy-egy őrbódé is

A lap mások mellett arra is kitér, hogy a Duna pesti és budai partján egy-egy őrbódé jön létre, amik tartószerkezeti munkáit már befejezték: vagyis az alapozás, az acéloszlopokkal kiegészült tartófalak, illetve a födém és tetőszerkezet is elkészült. Ezen a héten folytatódnak a munkálatok, melyek tervezetten szeptemberre befejeződnek.