Nyitókép: Bardóczi Sándor/Facebook

Zöldítés előtt a Margit körút

Infostart
2022. március 10. 07:11
Bel-Buda legsűrűbben beépített részét is próbálják egy kicsit zöldebbé tenni, a II. kerületi önkormányzattal együttműködve – ez is része a Fővárosi Önkormányzat februári ülésén elfogadott zöldfelület tervezési csomagnak – írja közösségi oldalán Budapest főtájépítésze.

Bardóczi Sándor a posztjában kifejti: a Margit körút páros oldalán, a Margit krt. 12-44. között, a Margit utca és a Kapás utca közötti szakaszon a FŐKERT tervezői a megbízásukból készítettek korábban egy tervet arra, hogy hogyan bővíthető a zöldsáv ezen a közművekkel nagyon átszőtt területen. Eszerint az első ütemben feltörik majd a betont, kiszélesítik és biodivrz évelőkkel ültetik tele a zöldsávot, védelmükre pedig információs felületként is használható egyedileg tervezett kerítést építenek. A főtájépítész megjegyzi, hogy a kutyákra is gondoltak, akik ezután nem a zöldsávban, hanem homokkal felszórt és elkerített kutyavécében végezhetik a dolgukat, hasonlóan, ahogy az már a Pozsonyi úton évek óta működik. A szakember azt is hozzáteszi, hogy kibontják az aszfalt fogságából a meglévő fákat, nagyobb teret adva nekik. Padokat helyeznek el és kerékpár, valamint roller tárolására alkalmas mikromobilitási pontokat alakítanak ki a szélesebb burkolattal rendelkező kereszteződésekben.

Bardóczi Sándor végül azt írja, hogy a tervek felhasználási jogát a márciusi közgyűlési döntéssel átadták a II. kerületnek, ami a szükséges közbeszerzéseket követően még az idei évben megválósítatja a terveket a saját költségvetéséből. „Közösen lépünk az élhetőbb körút programban a rendezettebb utcaképért” –emeli ki.

A második ütemben a Margit körút további szakaszain a közművek átrendezésével és Stockholm-módszer bevetésével a fásítást készítik majd elő. Ez azonban már egy nagyobb lélegzetű, hosszas közműegyeztetést és nagyobb forrást igénylő munka, amihez még további előkészítés kell – zárul a bejegyzés.