Nyitókép: facebook

Bejutott egy magyar a Yale egyetemre

Infostart
2021. december 18. 17:35
Budaörsön érettségizett tavaly, és elnyerte az ösztöndíj 98 százalékát is Dörnyei Bendegúz.

Bejutott az amerikai Yale egyetemre Dörnyei Bendegúz, a budaörsi Illyés-gimnázium tavaly érettségizett diákja - írja a Telex.

"Sok év munkája van ebben, több száz óra jelentkezéssel töltött idő, kudarcok, de végül mindez beért. A felvétel mellett ráadásul a maximális, majdnem 98 százalékos ösztöndíjat is sikerült elnyernem, ami a jövő évre 86 300 dollárt jelent" - olvasható a gimnázium Facebook-oldalán.

A lap telefonon érte el a diákot, aki elmondta, hogy tavaly 46 905-en jelentkeztek a világ egyik legrangosabb egyetemére, és a jelentkezőknek csupán néhány százalékát veszik fel, tavaly ez a szám 4,6 volt.

2017 óta egyetlen alkalommal került be magyar, tavaly. A négyéves képzés költségeit szinte teljesen fedezi az egyetem, és az ottani életet is támogatják.

Dörnyei Bendegúznak középiskolásként is voltak már figyelemreméltó sikerei. 15 évesen alapította első startupját, ami a háztartási ételpazarlás csökkentésével foglalkozott. 17 évesen csatlakozott egy másik startup, a Skeebdo csapatába, ahol a közös munkából már alkalmazás is lett. 2019-ben csapatával megnyerte egy nemzetközi vállalkozásvezetői program, az Enterpreneur Leadership Academy versenyét, illetve részt vett a Templeton programban, ahol 20 ezer jelentkező körül választották be 314 tehetséges fiatal közé. 2020-ban egy magyar fiataloknak szóló vállalkozástámogató szervezet, a Startup Maffia vezetőségi tagja lett, egy évvel később elnöke. Tanulmányai mellett a diák sporteredményei is említésre méltók, kenuban kétszeres országos bajnok lett 2018-ban és 2019-ben.