Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

BKV a 3-as metróról: jelenleg nem ismert olyan körülmény, ami a felújítást nehezítené

Infostart / InfoRádió
2021. szeptember 22. 15:10
A megkötött szerződések és a hivatalos ütemterv szerint 2023 tavaszától lehet utazni újra a felújított 3-as metrón - erősítette meg a BKV. Sajtóértesülések szerint a projekt három hónapot csúszik, a BKV ezt cáfolja.

A 3-as metrót várhatóan 2023 első negyedévében adjuk vissza az utasforgalomnak - közölte a BKV érdeklődésünkre.

A közlekedési társaság sajtóosztálya közölte, hogy jelenleg nem ismert olyan körülmény, ami a felújítási munkákat nehezítené,

a 2023 eleji átadás pedig megfelel a projekt európai uniós forrásból történő költségelszámolás időzítésének.

Korábban a Világgazdaság írt arról, hogy három hónapot csúszhat az észak-déli metró felújítása. A lap szerint korábban a BKV 2022 végi, majd 2023 eleji befejezéssel számolt, azonban az utasok majd csak 2023 tavaszán használhatják ismét a metró teljes vonalát. A lap kiemelte, hogy a pontos dátum eredetileg január 6-a volt, de már ez is módosított időpont: egy, a lap által megismert dokumentum szerint tavaly ősszel a Metrófelújítási Projektigazgatóság azzal számolt, hogy a középső szakaszon az utasforgalom 2022. december 7-én indulhat újra.

A BKV az InfoRádió megkeresésére jelezte azt is, hogy a támogatási szerződés értelmében a projekt fizikai befejezésének határideje 2023. június 29. A metróvonal átadásától a június végéig tartó időszakban a megszűnő buszpótlás utáni felszíni helyreállítást – forgalomtechnikai rendezését, ideiglenes buszmegállók elbontását – végzik el.

A középső szakasz állomásainak rekonstrukciója az ütemezés szerint elindult, azonban az alagút korszerűsítése csak később – a szerződésmódosításról szóló szándéknyilatkozat aláírásával – kezdődhetett el, az ütemtervben pedig 2023 első negyedévét határozták meg a forgalomba helyezésre.

Jelenleg hét belvárosi állomáson teljeskörű felújítás zajlik,

a Lehel tér és Nagyvárad tér állomásokon pedig már tartanak a korszerűsítést előkészítő munkálatok. A Kálvin tér, Corvin-negyed, Semmelweis Klinikák állomások előrehozott átadása érdekében gyorsított ütemben halad a kivitelezés, így 2022 tavaszán a három metróállomás már megnyílik az utasok előtt.

Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója korábban az InfoRádiónak azt mondta, a belvárosi metrófelújítás a projekt legnagyobb kihívása. Mintha egy házat teljesen tégláig bontunk, és mindent kicserélünk belőle: az utasforgalmi terek és a berendezések teljesen meg lesznek újítva - fogalmazott akkor.

Nyáron megújult a Nagyvárad téri kitérő körzet, megvalósult a helyiségek azbesztmentesítése, és különleges berendezéseket szállítottak az állomások területére. A Dózsa György út, az Ecseri út és a Pöttyös utca állomásokon pedig folytatódott az utólagos akadálymentesítés. Az Ecseri út és Pöttyös utca állomásokon az év végétől már működnek a felvonók.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
BKV a 3-as metróról: jelenleg nem ismert olyan körülmény, ami a felújítást nehezítené
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást