Terrortámadásra készült, lecsapott rá a TEK - videó

Infostart
2021. június 2. 14:58
Terrorcselekmény előkészülete miatt vettek őrizetbe egy magát iszlamistának valló magyar férfit.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a kedden végrehajtott akció eredményeként gyanúsítottként hallgatott ki, majd őrizetbe vett egy 21 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint, Európa lakosságának megfélemlítését célzó terrorcselekmények elkövetésére készült Magyarország területén.

A Terrorelhárítási Központ jelzése alapján indult ügyben, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség az akciót a TEK közreműködésével hajtotta végre.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a férfit előállította, és gyanúsítottként hallgatta ki a lakosság megfélemlítése céljából, előre kitervelten, aljas indokból és célból, több ember sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettével, valamint robbanóanyaggal visszaélés bűntettével megvalósított terrorcselekmény előkészületének megalapozott gyanúja miatt.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a gyanúsított letartóztatására tett indítványt.