Nyitókép: Pixabay

Kiszámolták, hogy miként alakulhatnak a nyitás után a bevásárlások

Infostart
2021. április 6. 18:01
Nem kell annyira tartani a négyzetméteres szabálytól, családbarát lett.

A boltnyitás feltétele, hogy Pintér Sándor belügyminiszter határozatban kihirdesse, beoltották a két és félmilliomodik embert – Orbán Viktor már bejelentette egy videóban kedd délután. Ezzel életbe lép a négyzetméter-szabály is, valamint a 21.30-as zárási lehetőség.

A védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának első fokozatát a 44/2021. számú kormányrendelet rögzíti hajszál pontosan, míg a 484/2020. számú kormányrendelet pedig a kijárási korlátozás 22 órás módosítását. A maszkviselés szabályai nem változnak!

A boltnyitás időpontja azért is fontos, emlékeztet a blokkk.com mert el kell készíteni az eladók beosztását (ha még állományban vannak, ha nem, de nyit a boltos, keresnie kell újat, vagy a régit visszahívni), számolgatva azt is, mikortól mennyi a fizetés. Eközben a hosszabb nyitvatartás lehetősége elsősorban az élelmiszeres, napicikkes boltokat érinti és a plázák árusait, valamint a nagy szakáruházakat érinti. Ezekben a boltokban új beosztás kell, amit hét, vagy legalább 4 nappal előbb közölni kellene az eladóval, ha nem, akkor jöhet a túlmunka (rendkívüli munkavégzés) pénze, ami alapból 50 százalék (megegyezés esetén szabadidő is adható helyette, de valahol az is pénz).

Hányan is férnek el egyszerre a boltokban?

A portál számításai szerint az élelmiszerboltok átlagosan és nagyjából 14 órás nyitvatartással üzemelnek. (kisebbek esetében 10 óra), míg az iparcikkes boltok – kivétel a plázában lévők és a legnagyobb szakáruházak – óvatos becslés szerint nyolc órás üzemidővel működhetnek.

Így az kerekedett ki, hogy az átlagos vásárló, ha egy órát tölt egy élelmiszerboltban, akkor az élelmiszerboltok összalapterületét számításba véve minden másnap mehetünk vásárolni. De hát a családok számát véve alapul már sokkal kedvezőbb a kép, akkor minden nap mehet a családból valaki, – persze egyedül. És ha nem egy órát tölt valaki a boltban, hanem kevesebbet, több idő jut másnak, vagy többen mehetnek be a négyzetméter szabály mellett egy–egy nap – összegzik. Eközben a kisebb élelmiszer-szakboltokban kevesebben tudnak ugyan megfordulni, de kevesebben is járnak ilyenekbe, és sok mindent a nagyobb élelmiszerboltban is meg lehet venni, tehát nagy zűr nem lehet itt sem.

Iparcikk-féleséget nem vásárolunk minden nap, itt bizony még "lötyögés" is lehet, leszámítva az ügyesen kicentizett akciókat. De az átlag egyáltalán nem rémisztő, sőt:

Bolttípus Összes bolt alapterülete Egy időben lehetséges vásárlószám Egy nap egy órás vásárlási idő mellett vásárolhat
élelmiszerbolt 3,8 millió nm 380 ezer fő 5,3 millió fő
élelmiszer szakbolt 0,9 millió nm 86 ezer fő 0,9 millió fő
ruha, cipő 1,9 millió nm 188 ezer fő 1,5 millió fő
bútor 1 millió nm 100 ezer fő 0,8 millió fő
építőanyag, barkács 2,5 millió nm 250 ezer fő 2 millió fő
egyéb iparcikk 4,5 millió nm 450 ezer fő 3,6 millió fő
jármű, alkatrész 2,2 millió nm 220 ezer fő 1,8 millió fő

KSH, vásárlószám: 14 éven felüli lakosság, 8,3 millió fő, kerekített adatok

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!