Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Befutott a legfrissebb magyar vakcinalista

Infostart
2021. március 18. 06:25
Az eddig beérkezett vakcinák típusa és mennyisége szerepel a központi koronavírus-tájékoztató oldal összeállításában.

Mint ismert, szerdán újabb, ezúttal 100 ezer adagos kínai (Sinopharm) vakcinaszállítmány érkezett, kedden pedig 120 510 adag Pfizert hoztak. Mindkét oltóanyagot a regisztrált idősek oltására fogják elsősorban használni - olvasható a tájékoztatásban.

"A Pfizert már kiszállították a kórházi oltópontokra, és a megszokott rend szerint a háziorvosok szervezik rá az időseket. A szerdán érkezett kínai vakcinával a szükséges hatósági vizsgálat után lehet majd oltani, szintén a regisztrált idősek első és második körös oltására használják majd. Ez az két oltóanyag, amelyből eddig a legtöbb érkezett hazánkba" - írták.

Magyarország immár öt oltóanyagot használ, ennek is köszönhető, hogy felgyorsulhatott az oltás, több mint 1,3 millió a beoltottak száma és hazánk ezzel immár a második helyen van az átoltottságban az uniós ranglistán.

Az AstraZeneca vakcinából viszont az ígértnél jóval kevesebb érkezhet a következő hetekben, így viszont lassul az oltás üteme.

Leszögezték az összeállításban, hogy egyes állításokkal ellentétben nem áll több millió adag vakcina raktárakban, az eddig Magyarországra érkezett oltóanyagok nagy részét már elhasználták első és második oltásokra, minden az országba érkező vakcinát rövid időn belül kiszállítanak az oltópontokra és a háziorvosokhoz. Az a vakcina, amely már az országban van, de éppen még nincs beoltva, az

  • vagy második körös oltásra biztonsági tartalék,
  • vagy éppen kiszállítás alatt van,
  • vagy hatósági vizsgálat alatt áll és annak befejezésig nem engedélyezett az oltásra.

Az eddigi 6,5 millió adagról 10,9 millióra növelte a kormány a lekötött Pfizer-BioNtech oltóanyag mennyiségét. Magyarország így már összesen 31 millió adag oltóanyagot kötött le. Ebből 24 millió adag oltóanyag érkezik az uniós beszerzésből, de eddig csak e mennyiség 7 százaléka érkezett meg három gyártótól (Pfizer, Moderna, AstraZeneca).

Magyarország orosz és a kínai vakcinák beszerzésére is szerződött, ezekből összesen további 3,5 millió ember oltására elég vakcina érkezik majd a következő hónapokban.

A kínai vakcinából a szerdai volt a harmadik szállítmány. Az első több mint félmillió adagot a háziorvosok gyakorlatilag mára eloltották a regisztrált idősek körében,

a második 450 ezer adagos szállítmányt jövő héten kezdik felhasználni a már beoltott idősek második körös oltására.

A szerdán érkezett kínai vakcinával a szükséges hatósági vizsgálat után lehet majd oltani, szintén a regisztrált idősek első és második körös oltására használják majd.

Az eddig érkezett Szputnyik-vakcinával a regisztrált idősek oltását végezték a kórházi oltópontokon. A legutóbb érkezett 180 ezer adag első dózisú vakcina alkalmazását a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) hétfőn engedélyezte, és a következő napokban szállítják ki a kórházi oltópontokra. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) március 4-én jelentette be, hogy megkezdte a koronavírus elleni oltóanyag folyamatos felülvizsgálatát.

Az oltások felhasználásában eddig két nagyobb változás volt:

  • Márciustól a Pfizer-BionTech második adagját a korábbi 21 nap helyett 35 napos különbséggel, az AstraZeneca második adagját a korábbi 4 hét helyett 12 hetes különbséggel adják be.
  • Az eredetileg csak 18-59 év közöttiek oltására engedélyezett AstraZeneca vakcinával már a 60 év felettieket is olthatják a háziorvosok.

A Magyarország által lekötött vakcinák száma és az eddig érkezett mennyiségük

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Magyarországon jelenleg alkalmazott vakcinákról egy részletes, a lakossági tájékoztatókat is magában foglaló táblázat is található a központi oldalon, ennek az összeállításnak a végén.