Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor

Nem indul a jövőben tanítóképzés Kecskeméten

Infostart
2021. január 7. 11:56
Több évtized után megszűnt a tanítóképzés Kecskeméten, miután a református egyház tavaly átvette a helyi Neumann János Egyetem (korábban Kecskeméti Főiskola) Pedagógusképző Karát, ami így a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) szervezetébe olvadt.

A KRE weboldalán található tájékoztató szerint – amit az egyik helyi hírportál, a hirosveny.hu szúrt ki elsőként – tanítóképzési alapszakra már csak Budapesten és Nagykőrösön lehet jelentkezni, Kecskeméten az óvodapedagógusi, csecsemő- kisgyermeknevelői és közösségszervezői szakok maradtak – tudósít a Népszava.

A kecskeméti tanítóképzés nagy múltra tekintett vissza: a református egyház 1918-ban alapította meg a Református Tanítóképző Intézetet, amelyből 1986-ban – akkor már állami fenntartásban – létrejött a Tanítóképző Főiskola. Az intézményt 2000. januárjában integrálták a Kecskeméti Főiskolába, ami 2016. júliusában olvadt össze a Szolnoki Főiskolával, így jött létre az alapítványi fenntartású Neumann János Egyetem.

A lapnak nyilatkozó Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke szerint nem meglepő, hogy a Neumann egyetemet fenntartó, Matolcsy György jegybankelnökhöz köthető alapítvány viszonylag gyorsan „megszabadult” a Pedagógusképző Kartól, az ugyanis kevéssé vág az alapítvány profiljába. Attól ugyanakkor nem tart, hogy a térség tanítóképzés nélkül maradna: Nagykőrös alig fél órára van Kecskeméttől, és a megyében más településen, Baján is van tanítóképzés.

Totyik Tamást inkább az aggasztja, hogy a hazai pedagógusképzés egyre nagyobb része szakad el az állami oktatástól és kerül az egyházakhoz. Valamint azt is problémának tartja, hogy az átszervezésekkel a pedagógusképzés keretszámai nem változtak, és az sem várható, hogy vonzóbb lesz a pálya.