Nyitókép: MTI/Mónus Márton

A törvényszéki döntés után megszólalt az SZFE vezetése is

Infostart
2020. december 23. 19:01
A Fővárosi Törvényszék szerdán jogvédelmet rendelt el a hallgatók számára, amit úgy értelmeztek, hogy nem lehet érvényteleníteni az SZFE-hallgatók félévét. A vezetőség másként látja a helyzetet és új oktatásszervezést javasolt.

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) jelenleg oktatás nem végezhető, az csak 2021. február 1-től, a szükséges feltételek fennállása esetén folytatható. A Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriuma ezt december 21-i határozatában erősítette meg – olvasható az egyetem vezetőinek szerdai közleményében.

Azt írták,

az oktatás folytatását - lehetőség szerint - úgy kell megszervezni, hogy a tavaszi félév folyamán a 2020/2021-es tanév őszi félévének tanulmányi követelményei is teljesíthetők legyenek.

"Az SZFE vezetése ennek érdekében végzi munkáját és ehhez kéri minden egyetemi munkavállaló és a hallgatók együttműködését".

Az összegzés felidézi, hogy az oktatás leállításáról szóló korábbi, novemberi fenntartói döntést az SZFE Hallgatói Önkormányzata a bíróságon megtámadta. A bíróság végzése a vezetőség szerint nem arról szól, hogy a fenntartó döntése jogszerűtlen. "A fenntartó és az SZFE vezetése megítélése alapján a jogi feltételek továbbra is, sőt, még határozottabban fennállnak az oktatás leállításáról" - tartalmazza a közlemény.

Mint írják, a szeptembertől zajlott jogszerűtlen épületblokád és az SZFE vezetőinek az épületből történt jogszerűtlen kizárása lehetetlenné tette az oktatást az egyetemen és azt is, hogy annak meglétét és az egyetem akkreditációjának megfelelő minőségét ellenőrizni lehetne. "Az oktatás leállítása sajnos egyenes következménye volt az őszi jogszerűtlen cselekményeknek" - zárul a közlemény.

Szarka Gábor kancellár és Novák Emil általános rektorhelyettes november 6-án függesztette fel az egyetem őszi félévét. A tiltakozó hallgatók és tanárok elutasították a tanév rendjének módosítását. A diákok keddi közlése szerint a Fővárosi Törvényszék arról döntött, hogy nem tekinthető semmisnek az őszi félév, mivel a törvényszék kimondta: a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói számára a félév elvesztése visszafordíthatatlan károkat jelentene, az ebből eredő jogsérelmek pernyertesség esetén sem lennének hatékonyan reparálhatók, emellett pedig az alaptörvénybe foglalt, oktatáshoz való jogokat teljes mértékben csorbítja a fenntartói rendelkezés a félév semmissé nyilvánításáról.

A Fővárosi Törvényszék így elrendelte a hallgatók számára az azonnali jogvédelmet, amely biztosítja a félév eredményes befejezését, addig is, míg a kuratórium elleni per folytatódik.

Az SZFE modellváltása miatt kinevezett új vezetés szerint érvénytelen az intézmény 2020 őszi féléve, habár az egyetem hallgatói és oktatói dokumentumokkal igyekeztek bebizonyítani, hogy, bár zajlott a tiltakozó akció, minden kurzust megtartottak.

Oktatás vagy leállás?

November 6-án a kuratórium úgy döntött, felfüggeszti az oktatást. November 9-én a Hallgatói Önkormányzat bírósághoz fordult, a törvényi halasztó hatály alapján a fenntartói döntés végrehajthatatlanná vált.

Az egyetem elfoglalt épületeit a hallgatók a bevezetett új járványügyi rendelet miatt november 10-én elhagyták. Másnap Vidnyánszky Attila, az alapítvány kuratóriumának elnöke bejelentette, hogy februártól új helyszínen fog folytatódni az oktatás.

November 25-én született egy, a járványhelyzetre vonatkozó kormányrendelet, amely szerint ha egy egyetem fenntartója azt állapítja meg, hogy nem teljesültek az adott félévben a tanulmányi kötelezettségek feltételei, felfüggesztheti az oktatási tevékenységet. A rendelet szerint az erről szóló döntés elleni bírósághoz fordulásnak – a felsőoktatási törvényben foglaltaktól eltérően – nincs halasztó hatálya és azonnal végrehajtható.

November 27-én, az új kormányrendeletre hivatkozva, a kuratórium ismét elrendelte az oktatási tevékenység felfüggesztését. Erre válaszul született a Fővárosi Törvényszék fenti taglalt határozata, amelyet másként értelmez az intézménynek a tiltakozók által el nem ismert vezetősége és maguk a tiltakozók.

Kedden huszonkét tanár, köztük több neves szakember jelentette be, hogy visszalép az osztályindítástól az SZFE-n. A vezetőség reakciója az volt, hogy még senkit sem kértek fel a következő tanévre, de biztosak benne, hogy neves szakemberek fogják vinni az osztályokat.