Több mint 150 budapesti orvostanhallgató ment Szlovákiába tesztelni

Infostart
2020. október 31. 11:30
Csillogó szemű Semmelweis Polgárokról írt Facebook-posztjában a rektor.

Hajnali háromkor a készenléti rendőrség buszaival indult útnak Szlovákiába 154 hatod éves orvostanhallgató, ötödéves fogorvostan-hallgató, rezidens, PhD hallgató és szakdolgozó, hogy segítsen az ottani országos tesztelésben.

Az indulásról a Semmelweis Egyetem rektora posztolt a Facebookon.

Azt írta, hogy az érintettek önként jelentkeztek, és szabadidejükből áldoznak arra, hogy segítsenek a felvidéki lakosság tesztelésében.

Merkely Béla az RTL jíradójának elmondta, hogy a debreceni egyetem is toborzott és küldött tesztelőket.Az RT úgy tudja, hogy az akcióban résztvevők fejenként ezer eurót kapnak munkájukért.

Pénteken a szlovák külügyminiszter a Twitteren írt arról, hogy 50 szakembert kértek Magyarországtól, amely azonban 200-at küld.

Azt írta, hogy a magyarok Révkomárom, Lőcse, Nyitra és Tőketerebes térségében segítik a tesztelést. Ivan Korcok ezért köszönetet mondott Szijjártó Péter külügyminiszternek.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!