Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Megjelent a rendelet, ez a tanévkezdés pontos menetrendje

Infostart
2020. augusztus 12. 09:26
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma már kedden közölte, hogy nem indokolt a digitális oktatással helyettesíteni a hagyományos oktatást, ennek megfelelően a most megjelent rendeletben nem is szerepel a digitális oktatás, vagy a távoktatás.

Megjelent a tanév rendjéről szóló rendelet a Magyar Közlönyben. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden már közölte, hogy részletes járványügyi intézkedési protokollt készítenek, amelyet hamarosan eljuttatnak az iskolákhoz. Továbbra is alapfontosságú, hogy beteg, a koronavírus tüneteit mutató gyermeket ne engedjenek a szülők közösségbe. Felelős szülői magatartással, az alapvető óvintézkedések betartásával elkerülhető az iskolákat érintő korlátozások bevezetése - álla szaktárca közleményében.

Miután a minisztérium nem tartja indokoltnak a digitális oktatással helyettesíteni a hagyományos oktatást, a kedd éjszaka megjelent rendeletben ennek megfelelően nem is szerepel a digitális oktatás, vagy a távoktatás.

A rendelet szerint a tanév 179 tanítási napból áll majd, az első tanítási nap szeptember 1., az utolsó 2021. június 15.

Az első félév 2021. január 22-én ér véget. A rendeletben szerepel, hogy a tanítási év lezárásának, a tanuló minősítésének, a magasabb évfolyamra lépésnek nem akadálya, ha az iskola a rendkívüli tanítási szünet elrendelése miatt kieső tanítási napokat nem tudja teljes egészében pótolni.

Az iskola indokolt esetben gondoskodik arról, hogy az elmaradt tananyagot a következő tanítási évben dolgozzák fel - áll a rendeletben.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!