Nyitókép: ismeretlen

Vádemelés az egymilliárdos adócsalási ügyben

Infostart / MTI
2020. április 22. 16:57
Vádat emeltek hét ember ellen, aki fiktív számlázással több mint egymilliárd forint adót csalt el - közölte a Fővárosi Főügyészség.

Ibolya Tibor főügyész közölte: a vádirat szerint két testvér, egy 44 és egy 42 éves férfi 2011-től különféle elektronikai, műszaki és háztartási gépek magyarországi kereskedelmével foglalkozott amerikai és Seychelles-szigeteki tulajdonosi hátterű cégeken keresztül. Színlelt számlázási láncolatot alakítottak ki, hogy a tevékenységük után keletkező általánosforgalmiadó-fizetési kötelezettséget csökkentsék.

A fiktív számlákat kiállító céghálózat megszervezését a 44 éves férfi irányította, aki több embert is bevont a bűncselekménybe, például a hamis számlák leplezésére is alkalmas számlázóprogramot kifejlesztő informatikust.

A bűnszervezet magyar és szlovák cégeket, Szlovákiában bérelt raktárokat használt, és a költségvetésnek több mint egymilliárd forint vagyoni hátrányt okozott.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói 2016 márciusában számolták fel a bűnszervezetet. A főügyészség hét ember ellen emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken, letöltendő fegyház- és börtönbüntetés kiszabását indítványozva.