Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Felmentették a székesfehérvári kórházigazgatót

Infostart
2020. április 11. 10:45
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere arra kérte a Fejér Megyei Szent György Kórház főigazgatóját, adja át hivatalát.

A hírről beszámoló feol.hu szerint az orvosok és szakdolgozók döbbenten állnak a döntés előtt, és magyarázatot még nem sikerült kapniuk.

Csernavölgyi István pénteken leadta hivatalát, és egy közleményt adott ki a Fehér megyei Hírlapnak, ezt az alábbiakban változtatás nélkül közöljük:

„A hír igaz. Az ország legnagyobb betegforgalmú intézménye a jelen járványügyi helyzetben is az elsők között lépett csatasorba, és heroikus küzdelmet folytat. Az elsők között alakította át ellátó struktúráját az országban, hogy meg tudjon felelni a fokozott, mind ez ideig ismeretlen feladatnak.

Az adatszolgáltatás tényszerű adatokat közölt, telefonon pontos és naprakész adatokat szolgáltatott az intézmény,

az elektronikus adatszolgáltatás egy esetben valóban csúszott, emiatt szüntették meg a munkaviszonyom.

Az adatszolgáltatás azonban adminisztrációs feladat, és nem főigazgatói hatáskör. Fentiek oka, hogy dolgozói kollektívánk az elmúlt hónap minden órájában a betegellátást szervezte, gyógyított, szűrt, és minden idegszálával a járványügyi helyzet megoldására koncentrált. Az igazság védelmében a szükséges jogi lépéseket megteszem, a sárdobálásban nem veszek részt.

A legfontosabb, hogy kollégáim zavartalanul, a gyógyításhoz nélkülözhetetlen bizalmi légkörben dolgozhassanak tovább a járvány leküzdésében. Minden egyéb másodlagos, és várhat.”

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!