Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

A kamara egyetért, vészhelyzetben helyt kell állnia a magyar orvostársadalomnak

InfoRádió
2020. március 12. 17:13
A Magyar Közlöny ír arról, hogy csütörtöktől a honvédek, a rendvédelmi dolgozók, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról alkalmazottjai és a kormánytisztviselők mellett az egészségügyi dolgozók sem hagyhatják el az országot, ha csak erre az ágazatért felelős miniszter engedélyt nem ad.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet a mostani helyzetben valamennyi orvosra vonatkozik, aminek az elvi alapja az, hogy a kihirdetett válsághelyzetben, szükség esetén a kollégák bármely, a szakmájuktól eltérő osztályra, vagy akár egy újonnan létrehozott elkülönítő részlegre is átirányíthatók, vagyis, hogy a kormány indokolt esetben „szabad munkaerő-gazdálkodást végezhessen” a hagyományos szakmai szabályokon átnyúlva – magyarázta az InfoRádiónak a Magyar Orvosi Kamara elnöke.

Kincses Gyula szerint

a rendelet persze több szempontból is betarthatatlan, illetve ellenőrizhetetlen,

ezért inkább a gyakorlatban azt jelentheti, hogy ha valakit át akarnak vezényelni, de nem elérhető, külföldön tartózkodik, akkor az az egészségügyi dolgozó szabálysértést követ el. Technikailag hasonlóan problémásnak látja egyébként, hogy az orvosok külföldi utazását a miniszternek kell engedélyeznie, hiszen az eljárás ideje alatt okafogyottá válhat az út.

A MOK elnöke egyetértett, hogy inkább

egyfajta orvosetikai kérdés, hogy vészhelyzetben helyt kell állnia a magyar orvostársadalomnak.

Hiszen a hippokratészi eskü is arról szól, hogy az egészségügyi dolgozók, akár életük szükséges kockáztatásával teszik a dolgukat.

Ezért vette rossz néven a Magyar Orvosi Kamara az Emberi Erőforrások Minisztériumának kommunikációját – fogalmazott Kincses Gyula –, ami szerintük mindenféle valótlanságot állított, hogy az orvosok sztrájkolni akarnak és zsarolják a kormányzatot, pedig „erről szó nincs”. Az elnök szerint ők is azt mondják jelen helyzetben, hogy az egészségügyi dolgozok az esküjükhöz híven teszik a dolgukat, az pedig egy másik kérdés, hogy

a kormány is tegye a dolgát,

és azt a védelmet, ami szóba jön a kockázatok minimalizálása kapcsán, azt biztosítja.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A kamara egyetért, vészhelyzetben helyt kell állnia a magyar orvostársadalomnak
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást