Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Megkezdődtek az önkormányzati választások Magyarországon

Infostart
2019. október 13. 06:00
Ez a rendszerváltozás utáni nyolcadik önkormányzati választás Magyarországon, több mint nyolcmillió választópolgárt várnak az urnákhoz.

A szavazóhelyiségek reggel hatkor nyitottak és este hétkor zárnak. Mozgóurnát a választási bizottságoktól vasárnap délig lehet még igényelni. Kampánycsend nincs, de a szavazókörök 150 méteres körzetében a választók döntését tilos befolyásolni. A korábbi plakátok megmaradhatnak, újakat azonban nem lehet már kihelyezni.

A szavazáshoz fényképes személyi okmányra, és érvényes lakcímkártyára van szükség.

Ha valakinek lejárt az okmánya, és ez most derül ki, az felkeresheti a kormányablakokat, melyek vasárnap reggel 7-től este 7-ig tartanak nyitva.

Az önkormányzati választásokon a település méretétől függően többféle módon lehet szavazni. Ott, ahol tízezer főnél kevesebben laknak, három szavazólapot adnak, ezeken polgármesterre, listáról egyéni képviselőkre lehet voksolni, valamint a pártlistákra leadott szavazatok alapján áll majd össze az új megyei közgyűlés.

A tízezer fő feletti településeknél, amelyek nem megyei jogú városok, polgármestert és az egyéni választókerületekben helyi képviselőket választanak, és az itt élők is szavazhatnak a pártok megyei listájára.

A nemzetiségi szavazók pluszban még egy zöld színű szavazólapot is kapnak, amelyet a hozzá tartozó szintén zöld színű borítékba kell betenni, és leragasztani.

Fontos, hogy a nemzetiségi szavazatot tartalmazó zöld borítékba csak a nemzetiségi választás zöld szavazólapjait tegyék a választók.

Ha a helyi önkormányzati választás fehér szavazólapjai a zöld borítékba kerülnek, nem lehet figyelembe venni őket az eredménymegállapításnál. A nemzetiségi választópolgárnak a zöld, nemzetiségi szavazatot tartalmazó borítékot le kell ragasztania, különben a szavazat érvénytelen.

Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke a nemzetiségi szavazólap borítékjának mintáját mutatja az október 13-ai önkormányzati és nemzetiségi választás szavazólapjainak gyártásáról tartott sajtótájékoztatón az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. budapesti nyomdájában 2019. szeptember 23-án. MTI/Kovács Tamás

Szavazni mindenhol ugyanúgy kell, a név melletti körbe rakott "X", vagy plusz jellel, de országszerte más-más nyomtatványokkal találkozhatnak a választók, attól függően, hol szavaznak. Több mint nyolcmillióan szavazhatnak vasárnap. A legtöbb választópolgár, összesen csaknem 1700 a VIII. kerület 18-as szavazókörében van. A legkevesebb, mindössze 13 pedig ezúttal is a Zala megyei Iborfián.

A fővárosban 1 millió 367 ezer 945 választásra jogosult él, az összes választó valamivel több mint 17 százaléka, a legkisebb megyei választókerület Nógrád, ahol az összes jogosult valamivel kevesebb mint két százaléka (158 ezer 879 ember) él.

Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke korábban elmondta, hogy az átjelentkezők száma miatt nem kell számítani sorban állásra, mert - az országgyűlési választással ellentétben - az átjelentkezőknek nem egy külön kijelölt szavazókörben kell voksolniuk.

A Nemzeti Választási Iroda elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról, hogy érdeklődési sorrenden fog adatokat közölni a választási iroda, vagyis amit az emberek várnak, olyan sorrendben fogják kiadni az eredményeket: elsőként a polgármesterekét, majd ezt követően az egyéni választókerületi és végül a megyei közgyűlési eredményeket.

Pálffy Ilona arról is beszélt, hogy este 8 órakor a főpolgármester személye még biztosan nem lesz tudható, mert a fővárosban a feldolgozás eleve sokkal lassabb, minden kerületnek nagyon sok szavazóköre van. Először az egy-két szavazókörös kistelepülésekről érkeznek be majd a polgármesteri eredmények, de ezt követően majd ott is le fog lassulni a feldolgozás üteme.

Pálffy Ilona várakozása szerint

előzetes, nem hivatalos eredmények, legalábbis a polgármesterek és a főpolgármester tekintetében várhatóan este 11 órára lesznek,

90 százalékos feldolgozottsági szinten, míg a testületi és megyei eredmények feldolgozása minden bizonnyal hajnalig is el fog húzódni, mert a nemzetiségi szavazólapok elkülönítése és megszámlálása legalább egy órával fogja lassítani az eredménytovábbítást.

A jogorvoslati határidő hétfőn kezdődik, a háromnapos szabályok ez alkalommal is érvényesek lesznek.