Nyitókép: police.hu

Újabb rémisztő fotókat tett közzé a rendőrség a román konvojokról

Infostart
2019. augusztus 31. 12:15
A rendőrök az M3-as autópályán kapcsolták le azt a két román sofőrt, akik az általuk vezetett járműszerelvényekkel a megengedett legnagyobb össztömeget jócskán meghaladva közlekedtek.

Augusztus 30-án délután négykor és ötkor intézkedtek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztály munkatársai az M3-as autópályán, a Geleji pihenőhelynél egy-egy román tehergépkocsi vezetőjével szemben.

A gépjárműveken egy, míg az utánfutóikon két személygépkocsi volt a rakomány.

A sofőrök által vezetett szerelvények súlya a megengedett legnagyobb össztömeget egyik esetben több mint másfél tonnával, míg a másik esetben több mint három tonnával haladta meg.

A tetten ért sofőröket a járőrök előállították a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol a hatóság - még aznap meghozott - elsőfokú határozatában a szabálysértőket három hónapra eltiltotta a járművezetéstől és pénzbírsággal sújtotta.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazzák az azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében.