Nyitókép: MTI Fotó: Bruzák Noémi

Tizenkétezer hallgató nyakig a pácban

Infostart
2019. augusztus 6. 09:27
Csak annak jár az ingyenes egyetemi képzés, aki tényleg meg is szerzi a diplomáját.

Az állami ösztöndíj rendszerét 2012-ben vezették be, azóta a támogatott tanulmányoknak feltételei vannak:

a megadott képzési idő másfélszeresén belül meg kell szerezni a diplomát,

majd a következő húsz év alatt legalább annyi ideig Magyarországon kell munkát vállalni, mint ameddig az állam pénzén tanult az illető - írja a Magyar Nemzet.

Aki az oklevélszerzési határidőt túllépi, annak a képzési költségek felét, aki pedig a munkavállalási kritérium alól bújna ki, annak a költségek egészét vissza kell fizetnie. A felsőoktatási törvény enged ugyan némi túlfutást, de nem érdemes a másfélszeres időt is meghaladni: a gyógyszerészi képzés ára 8 millió forintra rúg, az általános orvosi képzés ára pedig a 16 millió forintot is meghaladja.

A napilap birtokába került adatok alapján az állami ösztöndíjas konstrukció 2012-es bevezetése óta összesen 333 ezer hallgató részesült ösztöndíjban. Közülük

12 213 fő esetében állapítottak meg visszatérítési kötelezettséget.

A munkavállalási kötelezettség teljesítésére húsz év áll rendelkezésre, ezt a feltételt így leghamarabb 2033 után lehet számon kérni.