Nyitókép: H. Szabó Sándor

Erről tudnia kell minden strandolni vágyó családnak

Infostart / InfoRádió - Fehér Anna
2019. július 20. 14:10
A strandokon is, ha elégedetlen a nyaraló a szolgáltatásokkal, kérheti a vásárlók könyvét, de a fogyasztóvédelmi jogok mellett kötelességei is vannak a strandolóknak. A Fogyasztóvédők Országos Egyesülete a családok számára gyűjtötte össze tanácsait.

Kevesen tudják, hogy amikor a strandra belépnek, lényegében olyan, mintha egy webáruházban vásárolnánk valamilyen terméket,

a belépéssel ugyanis elfogadják az általános szerződési feltételeket és a házirendet.

"Ezt belépés előtt érdemes elolvasni, és tudomásul venni" – hívta fel a figyelmet az InfoRádiónak nyilatkozó Baranyi Dóra, az egyesület munkatársa.

Több helyen kedvezményes árakat vehetnek igénybe a nagycsaládosok. Ezeken a helyeken javasolt arra ügyelni, hogy ne maradjanak otthon azok az iratok, amellyel a kedvezményre való jogosultságot igazolni tudjuk.

Nem feltétlenül kérik belépésnél, de kérhetik.

Az egyesület munkatársa külön felhívta a figyelmet

a diákigazolvány

meglétére, mert ebből sok probléma szokott lenni. "Ha nem tudjuk igazolni, hiába néz ki tankötelesnek a gyerek, nem kötelesek beengedni" – jegyezte meg.

Az is jó tudni, hogy a szolgáltatók kizárólag az értékmegőrzőkben elhelyezett tárgyakért vállalnak felelősséget, tehát azokat nem elég a zárt szekrényben elhelyezni, ahová a ruháinkat tesszük, hiszen azok nem értékmegőrzők.

A Fogyasztóvédők Országos Egyesülete arra is felhívja a figyelmet, hogyha belépést követően esetleg az derül ki, hogy az árban benne foglalt szolgáltatások nem vehetők igénybe maradéktalanul, és erről nem is kaptunk előzetesen tájékoztatást,

kérhetjük a belépőjegy értékének csökkentését,

vagy akár a teljes árának visszatérítését.

Hogyha nem vagyunk elégedettek valamilyen szolgáltatással, először közvetlenül az ott lévő alkalmazottnál kell panasszal élni, aki, ha jogosnak érzi a panaszt, és módjában áll, orvosolja. Amennyiben mégsem teszi ezt,

kérhetjük a vásárlók könyvét, amit kötelesek rendelkezésre bocsátani.

Ennek elmulasztását a hatóságok irányába kell jelezni, hogy kivizsgálják, történt-e jogszabálysértés, emelte ki Baranyi Dóra.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Erről tudnia kell minden strandolni vágyó családnak
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást