Nyitókép: Mónus Márton (MTI)

Új metró, kevesebb átszállás - százezrek lélegezhetnének fel

Infostart / InfoRádió - Szabó S. Gergő
2018. november 14. 06:10
A kormányzati közlekedési fejlesztési tervek megvalósítása a fővárosiak és az agglomerációból érkezők számára is az eddigieknél könnyebb közlekedést biztosíthat - mondta Vitézy Dávid közlekedési szakértő, a Budapesti Közlekedési Központ korábbi vezérigazgatója. Bella Jakab, a Közlekedő Tömeg elnöke szerint a fejlesztésekkel az autósok is versenyképes alternatívát kaphatnának.

Ha a tervek megvalósulnak, azok a budapestiek és az agglomerációból bejárók számára is fontosak lesznek – mondta Vitézy Dávid a kormányhatározatban megjelent fővárosi közlekedési fejlesztésekről.

A közlekedési szakértő, a Budapesti Közlekedési Központ korábbi vezérigazgatója az InfoRádióban emlékeztetett arra, hogy a vasúti közlekedési rendszer több mint 100 éve változatlan Budapesten, így az elmúlt 30 év változásait sem követte, amikor több mint félmillió ember költözött az agglomerációba.

A mostani csomag előremutató, bár néhány éven belül nem lehet minden elemét megvalósítani, mert az irreális mértékű beruházás lenne – vélekedett Vitézy Dávid. Így is elkészülhetnek a részletesek tervek, és el lehet dönteni, hogy melyik kerüljön sorra előbb és melyik később.

A tervek arról szólnak, hogyan lehet az agglomerációból bejövő vonatokat összekapcsolni Budapesten belül, és kevés átszállással igénybe vehető rendszerként, minél korszerűbb járművekkel működtetni – fejtette ki.

A Nyugati és a Déli pályaudvart összekötő alagút azért lenne fontos, mert akik Érdről, Budaörsről, Székesfehérvárról vagy Budafokról érkeznek be a fővárosba, azok

átszállás nélkül juthatnának el a belvárosig vagy utazhatnak tovább a 3-as metróval

– mondta.

Vitézy Dávid szerint a fővárosiak számára is hasznos lenne a fejlesztés. Megújulhatnak a pályaudvarok és azok környezetei, csökkenhetnek a területek, a Déli pályaudvar helyén zöldfelületeket alakíthatnak ki.

„Ha a vonatokat igénybe lehet venni városon belüli közlekedésre, akkor például

a Széll Kálmán térről a repülőtérre 20 perc alatt lehet eljutni.

Olyan kapcsolatok is kinyílnak, amelyekre nem is gondolunk. A vonatok lényegében metróként kapcsolódhatnak be a budapesti közlekedésbe, és ezt a koncepciót képviselik a HÉV-fejlesztési tervek is” - közölte.

Beszélt arról is, hogy

a HÉV-hálózat teljes rekonstrukciója indokolt,

le kell cserélni a járműveket. A kormányhatározatok alapján ki lehet írni a járműtendereket, elkezdődhet a csere.

Megszűnhet a Déli

A fejlesztések révén a tömegközlekedés versenyképes alternatívát tudna nyújtani az autózással szemben – mondta a Közlekedő Tömeg elnöke az InfoRádióban.

Bella Jakab hangsúlyozta: a kormányhatározatba olyan beruházások és irányok kerültek bele, amelyek több százezer, az agglomerációban és a külső kerületekben élő emberen segítenek. A Déli és a Nyugati közötti alagút révén kevesebbszer kellene átszállni, az összes fontos átszállás elérhető lenne,

gyakorlatilag egy új metró jöhet létre.

Hozzátette: a Déli pályaudvar a mostani formájában akár megszűnhet, nem lenne rá szükség, ha a közlekedési funkciókat kiváltanák egy felszín alatti állomással.

A HÉV-vonalak és a HÉV-szerelvények is rossz állapotban vannak, kényelmetlenek, korszerűtlenek, ezért minél előbb fel kell újítani az egész hálózatot - mondta a Közlekedő Tömeg elnöke. Kiemelte, hogy a csepeli és a ráckevei HÉV bevezetése a Kálvin térig az agglomerációból érkezők számára hasznos lenne.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vitézy Dávid
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Bella Jakab 1.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Bella Jakab 2.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást