Nyitókép: Kovács Attila

Vádat emeltek Burány Sándor ellen

Infostart
2018. október 12. 10:48
A Központi Nyomozó Főügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat az országgyűlési képviselővel szemben.

A vádirat szerint 2018. január 19-én 22 óra körül Burány Sándor úgy közlekedett a budapesti Határ úton a Nagykőrösi út irányába, hogy szervezetében alkohol volt. Az ellenőrzéskor a politikus elismerte, hogy a gépjárművezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott. A szonda szerint enyhe fokú alkoholos befolyásoltság állapotában volt.

Burány Sándor jogosítványát bevonták a büntetőeljárás jogerős befejezéséig.

Miután az országgyűlési képviselő mentelmi jogát a legfőbb ügyész indítványára az Országgyűlés felfüggesztette, az ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki, amely során tényfeltáró, bűnösségére kiterjedő beismerő vallomást tett.

Az ügyészség a vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével, az ügyiratok alapján, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárás keretében pénzbüntetést és - a törvény kötelező rendelkezése alapján - határozott idejű közúti járművezetéstől eltiltást szabjon ki a vádlottal szemben.