Nyitókép: Kallos Bea (MTI)

Összevont budapesti campus létrehozását tervezik a Zeneakadémián

Infostart / InfoRádió
2018. október 11. 15:58
Egyedüli pályázóként nyújtotta be a további öt évre szóló elképzeléseit a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jelenlegi rektora. Vigh Andrea az elmúlt évek legfőbb érdemének tartja az oktatás stabilizálását, a képzések gyarapítását.

Az intézmény vezetője hangsúlyozta: a megújult épület átvételekor a képzési struktúra egyes elemeit is újra kellett gondolni. Az eredeti tervek szerint restaurált koncertterem lehetővé teszi, hogy a hallgatók minden este a világ élvonalába tartozó művészek koncertjein lessék el a szakma fortélyait.

Vigh Andrea megjegyezte: egy campus létrehozásán dolgoznak a Kecskeméti Kodály Intézetben, hogy minél több – főként külföldi – hallgatót fogadhassanak ott.

Két iskolában fut a Kodály-módszerre épülő mintaprogram, amelynek kiválóságát számos felmérés igazolja;

a nem zenei profilú osztályokban is számottevően javul a kompetenciamérések eredménye az új típusú zenei oktatás bevezetésével.

A rektor hangsúlyozta: szeretnének létrehozni egy egységes fővárosi campust. Jelenleg a főépületen kívül több fővárosi műemléki épületben folyik az oktatás, ám egyik sem ideális zenei képzés céljára. A terveik közt szerepel, hogy a Liszt Ferenc téri főépülethez elérhető távolságban, egyetlen épületbe szervezve valósítsák meg képzéseiket – ezzel a különböző tanszékek együttműködése is jelentősen javulhatna.

Vigh Andrea megjegyezte: a kollégiumépületük sem felel meg a nemrég hatályba lépett szigorúbb előírásoknak, így ezen a téren is van teendőjük. Hozzátette: a Zeneakadémia büszke arra, hogy személyre szabott, egyéni képzésben részesíti diákjait, ez viszont

a hagyományos egyetemi oktatáshoz képest több tanárt és termet igényel,

ezen kívül a bővítéshez elengedhetetlen lenne további hangszerek beszerzése.

Jelenleg a diákok mintegy 20 százaléka külföldi hallgató, Vigh Andrea hangsúlyozta: ezzel az orvosi egyetem után a második helyen állnak. Ugyanakkor úgy vélte: a jelenlegi finanszírozási forma nem teszi lehetővé, hogy az egyetem megfizesse a magyar és nemzetközi tanárok legkiválóbbjait. Számos elismert művész oktat jelenleg is a Zeneakadémián, ám például Kelemen Barnabás hegedűművésznek Kölnben, Várdai István csellóművésznek pedig Bécsben van főállása. Az ottani fizetésekkel az akadémia nem tud versenyezni – jegyezte meg Vigh Andrea, aki szerint fontos lenne újragondolni az erre vonatkozó szabályozást.

A rektor hangsúlyozta: az egyetemnek rendkívül erős a nemzetközi beágyazottsága, számos intézménnyel dolgoznak vagy gondolkodnak közös képzési programokon.

Régi-új orgona a nagyteremben

Október 22-én adják át a Zeneakadémia nagytermének rekonstruált orgonáját. A hangszer helyreállítása 800 millió forintba került. Az 1907-ben épült Voit orgonát a hatvanas években szétbontották, és a sípjai egy részét más orgonákba építették be – mondta az intézmény rektora. Vigh Andrea szerint az orgona átépítését nagy kutatómunka előzte meg.

„Azért küzdöttünk és harcoltunk és álltunk a szakembereink mellé, mert ezek a sípok olyan ötvözetből készültek, ami ma már nem előállítható”

– emelte ki.

Vigh Andrea hozzátette: bár mérlegelték annak lehetőségét, hogy egy új orgonát vásároljanak, a szakemberek meggyőzték az egyetem döntéshozó testületét, hogy érdemes volna az eredeti, különleges hangzású orgonát visszaépíteni. A szakembereknek a hangszer csaknem 4500 sípjának 90 százalékát sikerült felkutatniuk, s ezek most felújítva eredményezik azt az egyedi hangzást, amely – bár monumentális orgonáról van szó – mégis a Zeneakadémia koncerttermének adottságai mellett is gyönyörűen szól. A rektor szerint a 800 millió forintért átalakított hangszer tovább növeli az orgonaoktatás színvonalát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Vígh Andrea a Zeneakadémia fővárosi campusáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Vígh Andrea az orgonáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást