Nyitókép: Pixabay

Édes lesz ez a hétvége

InfoRádió
2018. szeptember 14. 20:17
Szőlős fehércsokoládés édesség nyerte el első alkalommal a Budapest Desszertje címet. A süteményt hétvégén, a 8. Édes Napok Budapest rendezvényen lehet megkóstolni.

A Budapest Desszertje verseny küldetése az, hogy bővüljön a magyar cukrászdák kínálata. Olyan verseny eredményeként születnek magyar édességek, amelynek célja, hogy a nemzeti sütemények ne kopjanak ki a magyar cukrászdák kínálatából - mondta az InfoRádiónak a Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség elnöke.

A versenyek versenyének létrehozása volt a cél

Minden évben azonos időpontban rendezik a megmérettetést. Olyan versenyművekkel kell a cukrászdáknak bejelentkezniük, amely a legmagasabb szakmai kritériumoknak is megfelel, a műnek a közízléssel is szinkronban kell lennie, vagyis mindent összevetve Rebrus Csaba szerint a versenyek versenyének létrehozása volt a cél.

A Budapest Desszertje címet idén a Szamos szőlős fehércsokoládés édessége nyerte el.

A desszertkülönlegességet az Édes Napokon kóstolhatja meg először a nagyközönség. A díjnyertes alkotásról, illetve a verseny kiírásáról Rebrus Csaba elmondta, hogy monodesszertről van szó, vagyis olyan desszertről, amit egy ember el tud egyszerre fogyasztani. Az aktualitást a szeptember kedvelt gyümölcse, a szőlő adta. Mindenkinek a kreativitására volt bízva, hogy a szőlő tematikából milyen desszertet alkot - tette hozzá a szakember.

Ötven éve hiánycikk az édességkommunikáció Magyarországon, pedig a Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség elnöke szerint nagy szükség lenne rá, mert változtatni kell a magyarok édességfogyasztási szokásain.

"Változtatni kell a magyarok édességfogyasztási szokásain"

Rebrus Csaba, úgy látja, hogy az elmúlt ötven évben édességkommunikáció gyakorlatilag nem létezett Magyarországon, és ez a szakmeber szerint óriási hiánycikk. Rebrus Csaba azt mondta, hogy a szakmai szervezetek bombázni fogják a magyar kormányt, hogy erre költsenek. Próbáljanak oktatni, nevelni, felvilágosítani, mert a magyarok édességfogyasztási szokásain változtatni kell.

Abnormális, hogy hatéves gyerekeinknek kirohad a foga és mindegyik ötven kiló. Borzasztó minőségű édességeket fogyasztanak, erről le kell szoktatni, át kell nevelni a magyar társadalmat.

- mondta Rebrus Csaba hangsúlyozva, nagyon várják, hogy valaki felkarolja ezt az ügyet, mert a nemzetközi sikerek adottak, a magyarok kreatívok, jó szakemberek és kiváló minőséget tudnak létrehozni.

Az év legédesebb hétvégéje

Az Édes Napok csokoládé- és édességünnep közönségét szeptember 14-16. között várják a Bazilika előtti Szent István térre és az Zrínyi utcába.

Az Édes Napok Budapest, Perugia, Tübingen és Obidos után Európa 4. legnagyobb szabadtéri, ingyenesen látogatható édesség tematikájú rendezvénye.

A tavalyi, közel 50 ezer látogató egy olyan gasztronómia attrakció részese lehetett, ahol a legjobb csokoládé- és édességgyártók mellett közel 20 cukrászda vett részt.

A budapesti Európa 4. legnagyobb édesség tematikájú rendezvénye.

A “Miele Gasztroszínpadon” idén is neves cukrászok, séfek tartanak bemutatókat. A fesztivált cukrásztanulók bemutatkozása, fagylaltbemutatók, cukrászmesterek előadásai, az édesség és az egészséges életmód tematikája köré szervezett beszélgetések, valamint tortadesign-bemutatók színesítik, esténként pedig idén is dzsessz és klasszikus zene tölti be a teret. A teljes programból ide kattintva csemegézhet.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Budapest Desszertje Rebus Csaba
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást