Nyitókép: Máthé Zoltán

Felgyorsulhatnak az események az LMP-ben

Infostart
2018. augusztus 23. 08:29
Sajtóértesülés szerint szétválik az Szél Bernadett által egyszerre betöltött társelnöki és frakcióvezetői pozíció, és az utóbbira már a csütörtöki frakcióülésen érkezhetnek jelölések.

Szél Bernadett lemondásának bejelentése után felgyorsultak az események az LMP-ben - írja a Zoom.hu. A portál úgy tudja, hogy szétválik az eddig Szél által egyszerre betöltött társelnöki és frakcióvezetői pozíció, és az utóbbira

már a csütörtöki frakcióülésen érkezhetnek jelölések, talán el is dől a kérdés.

Az ugyanakkor bizonyos, hogy az utód a pozíciót csak Szél Bernadett távozásával, szeptember 16-tól töltheti majd be ténylegesen. Ennél is később, várhatóan október elején állhat munkába az új társelnök, aki - nem szakítva a hagyományokkal - valószínűleg nő lesz, de

nem biztos, hogy a sokak által esélyesként emlegetett és a logika alapján is annak tűnő Demeter Márta

- írja a hírportál.

Mint arról az InfoStart is beszámolt, Szél Bernadett kedden mondott le az LMP-ben betöltött összes vezetői pozíciójáról, mert igazságtalannak, méltatlannak és politikailag vállalhatatlannak tartja a párt etikai bizottságának nyári döntéssorozatát. Szél Bernadett ugyanakkor közölte, hogy tagja marad a pártnak és a frakciónak is.

Az InfoRádiónak nyilatkozó elemzők szerint radikális átalakulás előtt áll az ellenzéki párt.