Döntöttek a Dózsa György úti gázolóról

InfoRádió
2017. december 21. 15:42
A Budai Központi Kerületi Bíróság 3 hónappal, 2018. március 21-ig meghosszabbította a Dózsa György úti gázolással gyanúsított M. Richárd házi őrizetét és a továbbiakban is fenntartotta a terhelt mozgásának nyomkövetővel való ellenőrzését.

A Budapesti VI. és VII. kerületi Ügyészség indítványozta M. Richárd házi őrizetének meghosszabbítását. A közlemény szerint gyanúsított védője kérte a házi őrizet megszüntetését, illetve Pest megye és Budapest területére korlátozott lakhelyelhagyási tilalom elrendelését, melynek ellenőrzése érdekében a terhelt hozzájárult volna akár nyomkövető rögzítéséhez is. A védői hivatkozás szerint a házi őrizetben eddig eltöltött idő elegendő volt ahhoz, hogy a gyanúsítottat visszatartsa újabb bűncselekmény elkövetésétől, és ez a kényszerintézkedés megakadályozza a munkája végzésében. Vállalkozóként több üzletben van érdekeltsége, ezért számára nélkülözhetetlen a szabad mozgás. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kényszerintézkedésnek nem lehet célja a gyanúsított egzisztenciális ellehetetlenítése és azoké sem, akik a vállalkozásán keresztül függnek tőle. Az ünnepek közeledtével pedig családi okokból is fontos lenne számára enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása.

A bíróság az ügyészi indítványt megalapozottnak találta. A házi őrizet legutóbbi meghosszabbítása óta az M. Richárddal szemben alkalmazott kényszerintékedés oka változatlan. A gyanúsított közúti veszélyeztetés bűntette miatt indult büntetőeljárás hatálya alatt követte el azt az újabb cselekményt, amely bizonyítottság esetén halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és kábítószer fogyasztásával elkövetett kábítószer birtoklás vétségének a megállapítására lehet alkalmas.

A bíróság álláspontja szerint a korábban meghozott, a kényszerintézkedés elrendeléséről és meghosszabbításáról rendelkező bírósági határozatokat olyan körülmények támasztották alá, amelyek változatlanul fennállnak. M. Richárd esetében a bűnismétlés veszélye olyan mértékű, amely csak a házi őrizet meghosszabbításával zárható ki, a lakhelyelhagyási tilalom nem lenne erre alkalmas. A gyanúsított előélete és életvitele alapján a bíróság nem következtethet arra, hogy az enyhébb kényszerintézkedés szabályait betartaná.

A gyanú szerint M. Richárdot sem a vele szemben kiszabott büntetések, sem az ellene indult büntetőeljárások sem tartották vissza az újabb bűncselekmény elkövetésétől,

ezért nem feltételezhető, hogy a jövőben önként jogkövető magatartást tanúsítana. A védői érveléssel szemben a bíróság kiemelte a gyanúsított korábbi nyilatkozatát, mely szerint vállalkozásának működtetése az otthonából is megoldható.

A bíróság megállapította, hogy az eljárás során a gyanúsított ellen újabb, szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmény miatt indult eljárás, ami a bűnismétlés veszélyén túl megerősíti a kényszerintézkedés alkalmazásának szükségességét. A házi őrizet fokozott ellenőrzésének céljából a nyomkövető eszköz alkalmazása is változatlanul indokolt. Ha az eljárás során a gyanúsított bármikor megszegi a házi őrizet szabályait vagy eljárási cselekményen idézés ellenére, ok nélkül nem jelenik meg, akkor őrizetbe vehető vagy elrendelhető az előzetes letartóztatása. A végzés nem jogerős – közölte a Fővárosi Törvényszék.

A májusban történt balesetben ketten haltak meg, többen pedig súlyosan megsérültek.

Májusban egy Mercedes kabrió egy Citroennel karambolozott a fővárosi XIII. kerületben, a Dózsa György úton. A Citroen a közeli trolimegállóba csapódott, elsodorva az ott várakozókat. A balesetben egy 23 éves férfi a helyszínen meghalt, hárman súlyosan, hárman pedig könnyebben sérültek. A súlyos sérültek közül egy 37 éves budapesti férfi a kórházba szállítást követően életét vesztette. A kabriót az éjszakai életben jól ismert M. Richárd vezette.

A férfit hónapokkal az eset után őrizetbe vették, majd halálos közúti baleset okozásával meggyanúsították, továbbá kezdeményezték az előzetes letartóztatását, de a Fővárosi Törvényszék a házi őrizet mellett döntött.