Ma döntenek a kártérítésről, de közben minden áldozat meghalt

InfoRádió
2017. június 8. 10:05
A kártérítésért perelők közül senki sem érte meg a mai napot, amikor a bíróság ítéletet hirdet a lőrinci azbesztperben. A hozzátartozók 100 millió forintot követelnek.

Csütörtökön hirdet ítéletet a bíróság a lőrinci azbesztperben, de az áldozatok közül ezt már senki nem élte meg – írja a Blikk. Az egykori selypi azbesztgyár 5-10 kilométeres körzetében az országos átlaghoz képest harmincszor gyakrabban fordul elő mellhártyarák Lőrinciben, Zagyvaszántón és Petőfibányán. Az üzemet már 2004-ben bezárták, 2013-ban pedig felrobbantották, a káros anyagokat viszont csak tavaly vitték el.

 Egy 38 évesen elhunyt férfi már a gyermekkorát is a gyár szomszédságában töltötte és itt élt később feleségével, aki most jogutódként viszi tovább a pert. Százmillió forint a kárigénye, és azt szeretné elérni, hogy ne maradjon következmények nélkül ez a tragédia, és a gyerekeit biztonságban tudhassa, ha rajta is kitör a betegség.

Egy másik, az egykori gyártól egy kilométerre élő özvegy, aki szintén az azbeszt által okozott mellhártyarákban vesztette el az édesanyját és az anyósát is, szintén perek, az ő ügyében később várható döntés.

A gyilkos azbeszt miatt indított per érintettjei közül eddig nyolcan haltak meg, de a lehetséges áldozatok száma a szakemberek szerint akár a százat is elérheti.