Törvényi garanciákat várnak a pedagógus szakszervezetek

Infostart
2016. november 24. 08:00
Csak széles körű részvétel és megfelelő törvényi garanciák mellett támogatják a szakszervezetek és az oktatásban tevékenykedő civil mozgalmak a Köznevelés-politikai Tanács létrehozását. Az oktatási kormányzat nyáron jelentette, hogy átalakítja a köznevelési kerekasztal tevékenységét.

Legyen megkerülhetetlen a miniszteri döntések meghozatalakor az új fórum, vagyis a köznevelési kerekasztal átalakításával létrehozandó Köznevelés-politikai Tanács véleménye – mondta a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Mendrey László közölte, csak ebben az esetben vehető komolyan a tanács tevékenysége.

„Milyen célok miatt és milyen feltételekkel akarják létrehozni egyáltalán, és kikből akarják létrehozni ezt a bizonyos tanácsot? A köznevelési kerekasztal gyakorlatilag nem volt más, mint egy beszélgető klub, ahol tulajdonképpen mindenről lehetett beszélni, de a kormány úgy döntött, ahogy akart. Tehát egy ilyen szervezetre mindenféleképpen szükség van” - fogalmazott a PDSZ elnöke.

Mendrey László emlékeztetett arra, hogy a 2011 előtt működő, egyetlen tollvonással megszüntetett Közoktatás-politikai Tanács megkerülhetetlen volt a döntések kialakításakor, és a miniszter valódi tanácsadójaként működött.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete egyelőre nem kapott hivatalos megkeresést, de nem látta a tanács létrehozásáról szóló előterjesztést a Pedagógusok Szakszervezete sem, holott a PSZ korábban miniszteri garanciát kapott a jogszabály-előkészítésben való részvételre – mondta Galló Istvánné, a PSZ elnöke.

„A Pedagógusok Szakszervezete sztrájkbizottsága 25 pontos követelései között szerepelt, hogy a megszüntetett Közoktatás-politikai Tanács mintájára hozzanak létre egy ilyen tanácsadó testületet. Ugyanakkor azt, hogy hogy készül el ez a törvénytervezet, mi lesz a törvényben, nem tudjuk, mert az előkészítő munkába nem vontak be minket. Ha ennek ellenére ez a Köznevelés-politikai Tanács a mi elvárásainkat tükrözi, akkor a Pedagógusok Szakszervezete természetesen részt fog venni” - mondta Galló Istvánné.

Csak egy demokratikus, minden véleménynek hangot adó, nyilvánosan működő platform munkájában vesz részt a Tanítanék Mozgalom – ezt már Pilz Olivér, a mozgalom egyik vezetője közölte.

„Ha ennek az összetétele, illetve a működése demokratikusan történik, tehát demokratikusan vannak felkérve azok a szervezetek, amelyek megjelennek, nem egyoldalú véleményt képviselnek, hanem minden oldal elmondhatja a véleményét, illetve átlátható a működés, akkor mi az ilyen típusú egyeztetésektől eddig sem zárkóztunk el vagy zárkóztunk volna el” - fogalmazott Pilz Olivér.

Ercse Krisztina, a Civil Közoktatási Platform szóvivője szerint csak akkor érdemes részt venniük a tanács munkájában, ha nem csak a kormánynak elkötelezett szereplők kapnak helyet a testületben.

„Bármiféle konzultációs testületnek kizárólag akkor lenne értelme, ha az egy független testület lenne, ha a tagok a kiválasztására és a működésére is egy mechanizmust dolgoznának ki” - mondta Ercse Krisztina.

A Köznevelés-politikai Tanács a tervek szerint 2017 januárjától működne.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Törvényi garanciákat várnak a pedagógus szakszervezetek
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást