A cél: minél tovább tanulhassanak a roma lányok

InfoRádió
2016. május 29. 08:44
Pályázattal segíti az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt, hogy minél több roma lány végezze el a középiskolát. Mentorprogramot indítottak és délutáni, hétvégi foglalkozásokat szerveznek. Most a roma lányok csaknem 80 százaléka már az első középiskolai évben lemorzsolódik.

Régóta komoly gondot okoz, hogy nem csak a roma lányok, de általában a roma fiatalok igen hamar kihullanak az iskolából. A roma nőknél érzékelhető leginkább a hiány: az ő foglalkoztatottságuk alig éri el a húsz százalékot. Ez ugyan javuló arány - öt évvel ezelőtt 10-15 százalékos volt ez az adat - de mégis rettenetesen kevés. Az ugyanis nem tud munkát vállalni, akinek borzasztó alacsony a végzettsége - mondta el az InfoRádiónak a társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár.

Mindent megteszünk azért, hogy ezek a fiatalok mindenképpen bent maradjanak az iskolában. - tette hozzá Langerné Victor Katalin.

A helyettes államtitkár rámutatott, hogy a középiskolák első évfolyama a legkritikusabb, ekkor morzsolódik le a legtöbb fiatal. Az adatok szerint a roma diákok mintegy 25 százaléka marad benn a középiskolában, míg a nem roma tanulóknál ez az arány 80 feletti.

Eddig már lehetőséget adtunk a kora gyermekkori segítségnyújtásra, az ingyenes óvodai étkezésre, ösztöndíj programjaink vannak. A roma lányok azonban - akik korán abbahagyják az iskolát és hamar családot alapítanak – még ilyen speciális segítséget eddig nem kaptak – hangsúlyozta Langerné Victor Katalin.

Az EMMI civil szervezeteknek, egyházaknak, önkormányzatoknak és szociális intézményeknek írt ki ezért pályázatot, olyan körnek, akik ezzel a problémával a terepen találkoznak és van már gyakorlatuk abban, hogy ezt a kiszolgáltatott csoportot fel tudják karolni.

Ez ugyanis igen érzékeny téma: nem egy-egy lányt kell ugyanis csak önmagában segíteni, hanem ismerni kell hozzá a családját, az iskoláját, kapcsolatot kell tartani a pedagógusaival, a szüleivel. Meg kell győzni ezeket az embereket, hogy minden segítséget adjanak meg a lánynak ahhoz, hogy az iskolában maradhasson – jelezte a helyettes államtitkár.

Beszámolt arról, hogy leginkább észak-magyarországi és dél-nyugat-magyarországi kistelepülésekről nyújtottak pályázatokat a tárcához. Ezeken a településeken nagyon alacsony a nők iskolázottsága és itt vannak a leginkább veszélyeztetett gyerekek: olyanok, akik annak vannak kitéve, hogy sajnos ők is hamar, végzettség nélkül abbahagyják az iskolát.

Tehát szüleik útját járják be, így a szegénységet újratermelik – mondta Langerné Victor Katalin.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A cél: minél tovább tanulhassanak a roma lányok
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást