DK: "Akarsz egy országot, ahol Vona Gábor a miniszterelnök? Hát ne vaduljunk meg!"

Infostart / MTI
2018. március 22. 15:58
Korszak- és rendszerváltást ígértek az ellenzéki politikusok a Republikon-konferencián.

Korszak- és rendszerváltást ígértek választási győzelmük esetére a Friedrich Naumann Alapítvány és a Republikon intézet csütörtöki budapesti konferenciáján felszólaló ellenzéki politikusok. Az MSZP, az LMP, a DK, az Együtt és a Momentum képviselői között arról bontakozott ki a legnagyobb vita, hogy be kell-e vonni az együttműködésbe a Jobbikot.


Csárdi Antal, az LMP fővárosi képviselője arról beszélt, hogy "az ideológiai távolság" miatt "irtózik" a Jobbik bevonásától, de nincs más megoldás a parlamenti többség megszerzésére. Erre Niedermüller Péter, a DK európai parlamenti képviselője úgy reagált, "akarsz egy országot, ahol Vona Gábor a miniszterelnök? Hát ne vaduljunk meg!".
Kunhalmi Ágnes, a szocialista párt fővárosi elnöke az eseményen azt emelte ki: az utóbbi évek nyugat-európai választási eredményei azt mutatják, hogy a demokratáknak csak széles együttműködéssel sikerült megakadályozniuk a szélsőséges és újjobboldali erők előretörését, és ebben "most Magyarországon a sor".