Nyitókép: Ujvári Sándor

Kampány a sajtóban: 1300 milliárd forintra emelte a Magyar Nemzet a tétet

Infostart
2018. március 13. 14:46
Kósa Lajos azt állítja, "szélhámosság, kamutörténet” az, amit a keddi Magyar Nemzet közölt: egy közjegyzői okirat állítólagos tartalma szerint négymilliárd-háromszázötvenhárommillió euró felett rendelkezhetett a fideszes politikus.

A keddi Magyar Nemzet azt állítja: birtokába került egy közjegyzői okirat, amely szerint négymilliárd-háromszázötvenhárommillió euró felett rendelkezhetett Kósa Lajos. A lapban közölt, kitakart okirat-részlettel illusztrált cikk azt tartalmazza, hogy a fideszes politikus, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter 2013. január 28-án megbízási szerződést kötött egy megbízóval, amelynek részleteit két évvel később közjegyzői okiratba is foglalták. A több mint 1300 milliárd forintnyi összeget állítólag az FHB Kereskedelmi Bank Zrt.-nél helyezték el. A cikk állítása szerint a megbízó felruházza Kósa Lajost, hogy a „megbízó helyett és annak képviseletében a jelzett összegből magyar államkötvényeket vásároljon", és azokat a „megbízó nevén vezetett befektetési számlán elhelyezze". A 2015. február 2-án kelt, többször módosított okiratban a lap állítása szerint az áll: az értékpapír-vásárlást szakaszosan és folyamatosan kell „eszközölni", és annak 2015. április 30-ig meg kell kezdődnie. A cikk állítása szerint "felek a „megbízás tartalmát nem kívánták pontosabban meghatározni".

Nem sokkal később a Pesti Srácok azt írta, hogy információi szerint a bemutatott papír hamisítvány, egy közismert szélhámosnő készítette. A lap szerint a Magyar Nemzet nem véletlenül úgy tette közzé a dokumentumot, hogy azon nem látszik az aláírás és a pecsét.

A Magyar Nemzet online kiadása röviddel ez után közzétett egy három évvel később, 2018. február 2-án készült közjegyzői okiratot, amelyen látszik egy pecsét és aláírás is valamint az is, hogy az okirat kiállítója tanúsítja, hogy az valamilyen eredeti okirattal - amit a lap nem közöl - megegyezik. Az egyelőre nem derül ki a kitakart dokumentumokból, hogy ugyanarra a jogügyletre vonatkoznak-e.

Kósa Lajos egy dunaújvárosi sajtótájékoztatón azt mondta: "igazi szélhámosság, kamutörténet". "Soha senkinek nem vettem állampapírt és soha senkitől nem fogadtam el pénzt" - tette hozzá.

Megjegyezte: egyszer egy munkatársa ismerőse jelentkezett egy német hölggyel, aki hihetetlen összeget örökölt, neki javasolta, hogy vegyen belőle állampapírt, fektesse be Magyarországon. Mint mondta, akkor találkozott az üggyel először, de "semmi nem valósult meg belőle". Hozzáfűzte: a hölgy ügyvédjét ismeri távolról, aki "biztos másnál is próbálkozott a történettel".

Kósa Lajos szerint a nő egy szélhámos, aki a csengeri polgármester későbbi beszámolója alapján sok mindenkitől kért kölcsön pénzt. A fideszes politikust egyébként sok ilyen csaló megtalálja. Az Origo értesülései szerint a nő korábban csalás miatt már büntetve volt. Az ügyben a lap információi szerint büntetőeljárást folytat a rendőrség csalás miatt.

Az ellenzéki pártok nem elégedtek meg Kósa Lajos magyarázatával. Az LMP vizsgálatot kezdeményez - közölte Szél Bernadett, a párt társelnöke és kormányfő-jelöltje.

A Demokratikus Koalíció az Európai Bizottságtól kér vizsgálatot - jelentette be Gérczy Zsolt, a párt szóvivője. A Jobbik is Kósa Lajostól várja a helyzet tisztázását - közölte Z. Kárpát Dániel, a párt országgyűlési képviselője. Vona Gábor is megszólalt az ügyben. A Jobbik elnöke és kormányfő-jelöltje vidéki kampánykörútjának egyik állomásán azt mondta, hogy ha Békés megyében nettó 200 ezret keresnének az emberek havonta, akkor is 500 ezer évig kellene dolgozniuk ennyi pénzért.
Az Együtt politikusa, Berkecz Balázs arra gyanakszik, hogy ez a több mint négymilliárd euró az a pénz, amit a kormány idejekorán kimentett a Buda-Cash Brókerház Zrt. és a Hungária Értékpapír Zrt. csődjéből.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kósa Lajos állítólagos megbízási szerződése
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást