Tudják, hogy árt, mégsem hagyják abba – Különös cseh ellentmondás

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2026. augusztus 31. 19:10
A csehek tartanak leginkább az öregedéstől és a betegségektől Európában, mégis ők a legkevésbé hajlandók változtatni egészségtelen szokásaikon – derül ki a legfrissebb nemzetközi Stada Health Report jelentésből. A felmérés szerint miközben a csehek kifejezetten elégedettek a saját egészségügyi rendszerükkel, a mentális egészségük és az életmódváltási hajlandóságuk messze elmarad az európai átlagtól.

A cseh lakosság körében az öregedés és a fizikai leépülés jelenti az egyik legnagyobb félelmet – erre mutat rá a 19 európai országban elvégzett Stada Health Report 2026-os felmérése. A megkérdezett csehek 74 százaléka nyilatkozott úgy, hogy tart az idős korral járó betegségektől és a fizikai teljesítőképőség romlásától. Csaknem felük attól is retteg, hogy idős korára magára marad, vagy terhet jelent majd a családja számára.

A kutatás szerzői ugyanakkor egy szembetűnő ellentmondásra hívják fel a figyelmet. A csehek tisztában vannak azzal, hogy az elhízás és a mozgásszegény életmód súlyos egészségügyi kockázatot jelent, mégis ők azok Európában, akik a legkevésbé hajlandók lemondani a megszokott – sokszor egészségtelen – életmódjukról a hosszabb és egészségesebb élet érdekében.

Nagy a kontraszt az egészségügyi ellátórendszer megítélésében is. Amíg az európai átlag mindössze 56 százalékos elégedettséget mutat, addig a csehek 74 százaléka kifejezetten bízik a hazai egészségügyben. Ezzel Csehország az egyik legelégedettebb nemzetnek számít a kontinensen. Különösen a megelőző szűréseket és az idősgondozást értékelik magasra, bár a szakemberhiány és a hosszú várakozási idők miatt Prágában is sokan aggódnak.

Szintén pozitív fejlemény, hogy egyre többen járnak szűrővizsgálatokra: míg három éve még a lakosság 39 százaléka teljesen elhanyagolta a megelőzést, ez az arány mára 24 százalékra csökkent.

Érdekes fordulat látható a mesterséges intelligencia elfogadottságában is. Egyetlen év alatt 37-ről 56 százalékra nőtt azok aránya, akik készek lennének orvosi konzultáció helyett vagy előtt mesterséges intelligenciát használni. Az emberek többsége persze nem az orvost akarja helyettesíteni: az algoritmusokat leginkább a diagnózisok jobb megértésére vagy a szakorvosi vizit előkészítésére használják.

A felmérés legnagyobb figyelmeztető jele ugyanakkor a mentális egészség terén mutatkozik. Míg Európában a válaszadók 64 százaléka érzi magát kiegyensúlyozottnak, Csehországban ez az arány mindössze 53 százalék, ami jól mutatja, hogy a lelki egészségvédelem továbbra is a cseh társadalom egyik legsérülékenyebb pontja.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Félnek az öregedéstől a csehek, mégsem hajlandók változtatni egészségtelen szokásaikon
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást