Fekete hétvégét zártak a szlovákiai vízpartok. Péntek óta nyolc halálos áldozatot követelt a hőség a tavakban. A tragédiák többsége a Pozsonyi kerületet érintette, ahol két nap alatt hatan vesztették életüket.
Pénteken a fővárosi Kuchajda és a Nagy-Draždiak tóból emeltek ki egy-egy holttestet. Szombaton a dunacsúni tónál egy nő, a Réca melletti tónál egy férfi, a pozsonyi Aranyhomokon pedig két férfi fulladt vízbe. A fekete széria vasárnap is folytatódott: a Rozsnyói járásban található Dobsinai-víztározónál, valamint ismét a pozsonyi Draždiak-tónál találtak életjelek nélküli fürdőzőt. Több helyszínen a rendőrség folyami osztályának búvárait is be kellett vonni a keresésbe.
A múlt héten is történt két tragikus vízi baleset. Június 23-án, kedd délután a komáromi járásban a rendőrség néhány percen belül két bejelentést is kapott, mindkettő vízbe fulladó személyről szólt, ráadásul két különböző helyszínről. Az egyik esetben egy 18 éves fiú tűnt el a víz felszíne alatt úszás közben a lakszakállasi tónál. A fiút ugyan sikerült kiemelni a vízből, de a mentők minden erőfeszítése ellenére sem tudták újraéleszteni.
Röviddel később Naszvadon is tragédia történt. Egy férfi úszás közben merült el a kavicsbánya tavában, és többé nem bukkant fel a felszínre. A tűzoltók csónakkal kutatták át a tavat, és végül egy 50 éves férfi holttestét emelték ki a vízből.
A nyári hónapokban Szlovákiában hagyományosan megugrik a vízi tragédiák száma, ilyenkor havonta 30-40 ember veszíti életét a tavakban.
Ez a szám a nyári szezonban csaknem másfél-kétszerese a közúti balesetek áldozatainak. A tragédiák leggyakoribb oka a saját erő túlbecsülése, az alkoholos befolyásoltság, a hirtelen fellépő egészségügyi problémák, valamint a felhevült testtel való hideg vízbe ugrás, ami hősokkot okozhat.
A Szlovák Vöröskereszt egy létfontosságú tévhitre hívja fel a figyelmet. A filmekkel ellentétben a fuldokló ember nem csapkod és nem kiabál segítségért. A valóságban a folyamat csendes, gyors, és mindössze húsz-hatvan másodperc alatt zajlik le. A fuldokló olyan, mintha egy láthatatlan létrán próbálna felmászni a vízben: a feje hátrahajlik, a szája a vízfelszínnél van, és mivel minden erejével levegő után kapkod, képtelen hangot kiadni. Miután a vízfelszín bezárul felette, az oxigénhiány miatt gyorsan eszméletét veszti, leáll a szív, majd beáll az agyhalál.
A szakemberek azt tanácsolják: csak kijelölt, felügyelt strandokon fürödjünk, és soha ne menjünk egyedül a vízbe.