A brit–amerikai viszonyt szeretik „különleges kapcsolatnak” nevezni, de az iráni háború, a NATO jövője vagy Ukrajna támogatása kérdésében néha nincs egy hullámhosszon a kultúrájában egymáshoz kötődő két ország.
Ezt tanúsítják Donald Trump amerikai elnök Keir Starmer brit miniszterelnök felé tett pikírt megjegyzései, például, hogy „ő nem egy Churchill”. Az új brit nagykövet pedig, mintha nem lett volna elég az előző, Peter Mandelson körüli botrány, példátlan diplomáciai ballépést tett. „Nem használnám a különleges viszony kifejezést, Amerikának inkább Izraellel van különleges viszonya” – mondta még februárban. A szöveget a mostani királyi vizit alkalmával ásta elő a sajtó.
III. Károly és felesége, Kamilla, ebben a helyzetben indult a tengeren túlra, hogy „megpuhítsa” a királyi külsőségekre ismerten fogékony Donald Trumpot.
Az uralkodó az amerikai Kongresszusban felszólalva, kódoltan és kevésbé kódoltan azt hangsúlyozta, hogy soha nem volt fontosabb a két ország és nép köteléke. Említette Európát és a NATO-t és arra utalt: Washingtonnak nem kéne hallgatnia „a szirénhangokra, amelyek a bezárkózást sürgetik”. Megjegyezte: a történelemben épp azután aktiválták a NATO alapszerződés 5., közös védelmi cikkelyét, hogy az Egyesült Államokat 2001. szeptember 11-én terrortámadás érte. Mindez Trump azon fenyegetéseire való utalás volt, hogy az Egyesült Államok kiléphet a szövetségből.
A szekértáborokra szakadt amerikai demokraták és republikánusok példátlan egyetértésben többször felállva tapsolták meg. Kedvenc témáját, a környezet- és klímavédelmet is úgy csomagolta be, hogy emlékeztetett Roosevelt elnök nemzeti park programjára és arra, hogy a természet „legértékesebb közös kincsünk” – igaz itt már csak a demokraták ugrottak fel.
A házigazda, Donald Trump a közös teázások és fogadások alkalmával is kénytelen volt visszafogni a briteknek címzett korábbi cikizős beszólásokat a hadseregükről és a hadiflottájukról. Viszont elemzők szerint odaszúrt Starmer miniszterelnöknek azzal, hogy azt állította: a király egyetértett vele abban, hogy Iránnak nem lehet atomfegyvere.
Erre a Buckingham-palota diplomatikusan azzal válaszolt, hogy „a Király figyelembe veszi kormánya jól ismert álláspontját a nukleáris fegyverek elterjedése elleni fellépésben”.
Kommentátorok megjegyezték: az uralkodó azon kevés brit vezető egyike, akire Donald Trump valamennyire hallgat. Ezt erősítette meg, ahogy a két államfő többször viccelődött egymással és a róluk készült kép, amelyen együtt nevettek. A Fehér Ház az X-en gyorsan „a két király” felirattal kommentálta mindezt, odaszúrva a Trump-ellenes, „nem a királyokra” szlogennel tüntetőknek.
TWO KINGS. ? pic.twitter.com/iPVUxc4i4H
— The White House (@WhiteHouse) April 28, 2026
A britek számára mindez példa volt arra, miért hasznos nekik a monarchia: egy politikai pártból kikerülő államfőnek ebben az esetben nem lehet akkora befolyása, mint a politikai nyilatkozatoktól elzárkózó uralkodónak. Kérdés, hogy hosszú távon mindez segít-e megőrizni a „különleges kapcsolatot”.