Az engedélyt a Poludnica Vadásztársaság kapta, a bíróság azonban megállapította: a minisztérium döntése több szempontból is hiányos volt. A felperes, a My sme les – magyarul „Mi vagyunk az erdő” – nevű kezdeményezés szerint a hatóság nem tudta egyértelműen azonosítani a kilövésre kijelölt állatokat, hiányzott a döntés felülvizsgálatához szükséges dokumentáció, és nem vizsgálták meg megfelelően az alternatív megoldásokat sem.
Az ügyben megszólalt Filip Kuffa környezetvédelmi államtitkár is, aki közölte: a minisztérium nem ért egyet az ítélettel, és további jogi lépéseket tervez. Mint mondta, a gyakorlatban sokszor nehéz pontosan meghatározni az egyes medvék jellemzőit. Példaként említette, hogy
még elejtett állatok esetében is előfordul, hogy első ránézésre nem egyértelmű az állat neme, különösen fiatal példányoknál.
A minisztérium ezért panaszt készül benyújtani a Pozsonyi Közigazgatási Bíróság döntése ellen, és az államtitkár szerint keresik a módját annak is, hogyan lehetne a jövőben megfelelni a bíróság által elvárt szigorúbb feltételeknek.
A civil szervezetek viszont áttörésként értékelik az ítéletet. A Mi vagyunk az erdő közölte: ez az első döntés abból a 33 perből, amelyet az Aevis Alapítvánnyal és a Via Iuris szervezettel együtt indítottak a medvék kilövésére kiadott engedélyek ügyében.
A felperesek szerint a minisztérium gyakorlata eddig lehetővé tette, hogy konkrét problémás egyedek megjelölése nélkül adjanak ki kilövési engedélyeket, ami szerintük nem jelent valódi megoldást az emberek biztonságának növelésére. Erről beszélt Eva Kováčechová ügyvéd is, aki hangsúlyozta: a bíróság megerősítette, hogy az ilyen súlyú döntéseket konkrét indokokkal és bizonyítékokkal kell alátámasztani. Vagyis pontosan meg kell határozni, mely állatok jelentenek veszélyt, és miért szükséges azok kilövése.
A mostani ítélet precedenst is teremthet a jövőre nézve. A döntés rávilágít arra, hogy a hatóságoknak szigorúbb szakmai és jogi feltételeknek kell megfelelniük, amikor védett állatok kilövéséről döntenek.
A medvék és az emberek együttélésének problémája továbbra is érzékeny és vitatott kérdés Szlovákiában, ahol az utóbbi években megszaporodtak az ember és nagyragadozó közötti konfliktusok.
A pozsonyi kormány tavaly áprilisban fogadott el egy indítványt 350 medve kilövéséről, és az ország nagy részén veszélyhelyzetet is bejelentettek a medvék jelenléte miatt. Az állami természetvédelem adatai szerint 2025 áprilisa és októbere között több mint 200 medvét lőttek ki vagy távolítottak el, főként lakott területek közeléből.