Nyitókép: Pexels.com

Börtön az országzászlóért? Elkezdődött a dunaszerdahelyi emlékmű ügyének tárgyalása

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2026. február 24. 12:36
Különleges és nagy figyelemmel kísért bírósági eljárás indult Szlovákiában a besztercebányai Specializált Büntetőbíróságon. A per középpontjában a dunaszerdahelyi Trianon-emlékmű áll, amelyet még 2020-ban emelt egy helyi civil szervezet. Az ügyben hét ismert dunaszerdahelyi közéleti szereplő került a vádlottak padjára, akiket azzal vádolnak, hogy szélsőséges ideológiát népszerűsítő emlékművet állítottak.

A Nemzeti Összetartozás Emlékműve névre keresztelt országzászlót egy helyi polgári társulás, a Kondé Miklós Polgári Társulás állította fel Dunaszerdahelyen. A feljelentést egy szlovák nacionalista szervezet és egy helyi történész tette még évekkel ezelőtt. A rendőrségi nyomozás több mint négy évig tartott, majd idén vádemelési javaslat született, így az ügy bíróság elé került.

A vádlottakat akár négytől nyolc évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik, ha bűnösnek találják őket.

Az emlékművet 2020 novemberében avatták fel. Formájában a két világháború közötti országzászlókat idézi, amelyek történelmi és politikai jelentéssel is bírnak. A vádlottak között pedagógusok, kulturális szakemberek és korábbi intézményvezetők is vannak, akik mindannyian ártatlannak vallották magukat.

A bíróság hétfőn tanúkat hallgatott meg. Köztük volt Dunaszerdahely alpolgármestere is, aki elmondta: az emlékmű felállítása a szokásos önkormányzati jóváhagyási folyamaton ment keresztül, és sem a város vezetése, sem a lakosság részéről nem érkezett hivatalos panasz. Hozzátette,

az emlékműnél nem történtek szélsőséges megnyilvánulások, bár nemzeti ünnepeken megemlékezéseket tartanak, és időnként magyar zászlót is felvonnak.

Az egyik feljelentő ugyanakkor azt állította: szerinte az emlékmű és az ott használt jelképek feszültséget keltenek, és történelmi sérelmeket idéznek fel. Úgy véli, a magyar nemzeti jelképek közterületi használata Szlovákiában sokakban ellenérzést vált ki.

Tanúként hallgatták meg azt a történészt is, aki szintén feljelentést tett az ügyben. Ő azt hangsúlyozta: meglátása szerint az emlékmű történelmi eseményekhez, köztük a bécsi döntéshez kapcsolódó szimbólumokat idéz, amelyek szerinte vitatott és érzékeny jelentéssel bírnak. Ugyanakkor azt is elismerte, hogy megérti a magyar közösség történelmi traumáit, de szerinte az ilyen kérdéseket inkább párbeszéddel kellene kezelni.

A védelem ezzel szemben azt hangsúlyozta: az emlékmű a közösségi emlékezést szolgálja, és létrehozásának nem volt szélsőséges célja.

A vádlottak azt is elmondták, hogy az emlékmű felállítását saját forrásból finanszírozták, és nem kívánták, hogy politikai rendezvények helyszíne legyen.

A per a következő napokban folytatódik, további tanúk meghallgatásával és bizonyítékok bemutatásával. A bíróság később dönt arról, történt-e bűncselekmény a dunaszerdahelyi emlékmű felállításával összefüggésben.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Elkezdődött a dunaszerdahelyi Trianon-emlékmű pere – hét helyi lakost vádolnak s
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást