Az amerikai igazságügyi minisztérium eddig példátlan mennyiségű iratot hozott nyilvánosságra az Epstein-ügyben. A közzétett több ezer oldalnyi dokumentum és fotó a korábban elítélt és a börtönben holtan talált pedofil kapcsolatrendszerébe, utazásaiba és a róla szóló állításokba enged betekintést.
A fájlok publikálását kétpárti nyomás kényszerítette ki, ugyanakkor a dokumentumok jelentős része továbbra is szerkesztett formában érhető el, több irat pedig egyáltalán nem került fel a nyilvános adatbázisba. Legalább tizenhat dokumentum – köztük egy olyan fotó, amelyen Donald Trump is szerepel – később eltűnt az online rendszerből.
A most nyilvánosságra került képek és iratok számos ismert nevet érintenek.
Fotók jelentek meg Bill Clinton volt amerikai elnökről, Michael Jacksonról és Diana Ross-ról, valamint Mick Jaggerről, Eptstein társaságában. Clinton egy festményen is feltűnik, női ruhában,
továbbá egy melegvizes medencében. Más képeken a botrány egyik kulcsfigurája, András egykori herceg látható Epsteinnel különböző helyszíneken, köztük Ascotban és Sandringhamben.
Az iratok között szerepel egy korábbi FBI-beadvány is, amely szerint Epstein 1996-ban kiskorú lányokról készült fotókat lopott el és értékesített. Bírósági dokumentumok szerint Epstein egyik állítólagos „preferenciája” az volt: „minél fiatalabb, annál jobb”.
Különösen nagy figyelmet kapott egy képeslap, amelyet Jeffrey Epstein ismeretlen címzettnek küldött. A szövegben egy „elnökre” utal, aki „osztozik a fiatal, vonzó lányok iránti rajongásunkban”. A képeslap dátum nélküli, a kontextusa nem ismert, és az sem derül ki egyértelműen, kire vonatkozik az utalás.
Az amerikai igazságügyi minisztérium közben közleményében azt írta: egyes dokumentumok „valótlan és szenzációhajhász állításokat” tartalmaznak Trump elnökkel kapcsolatban, amelyeket közvetlenül a 2020-as választások előtt nyújtottak be az FBI-hoz.
Az iratok között ugyanakkor szerepel – kitakart címzettel és szerzővel – egy e-mail, amely azt állítja: Trump többször utazott Epstein magángépén az 1990-es években, olyankor is, amikor Ghislaine Maxwell – a pedofilnak lányokat kiközvetítő barátnő - is jelen volt. Trump, aki egy régi interjúban még jó fickónak nevezte Epsteint, hangsúlyozta: évekkel a botrányok előtt megszakította vele a kapcsolatot, és később „beteg perverznek” nevezte.
Az elnök most reagált először a dokumentumok kiadására. Azt mondta: nem tartja helyesnek, hogy olyan emberek jóhírét rombolhatják le, akik – megfogalmazása szerint – „ártatlanul találkoztak” Jeffrey Epsteinnel, például Bill Clintonét.
„Szeretem Bill Clintont. Mindig jól kijöttünk egymással. Nem tetszik, hogy ilyen képek kerülnek elő róla” – fogalmazott Trump. „Mindenki barátkozott ezzel az emberrel, és sokaknak csupán azért, mert szerepelnek a képeken Epsteinnel, tönkre lehet tenni a jóhírét” – mondta.
Az Epstein-iratok részleges közzététele miatt nő a politikai feszültség Washingtonban. Demokrata és republikánus képviselők is bírálják az igazságügyi minisztériumot, és jogi lépéseket helyeztek kilátásba Pam Bondi igazságügyi miniszterrel szemben, amiért szerintük nem hozták nyilvánosságra az összes releváns dokumentumot.
Nyitókép: A szexuális bűncselekményekkel, kiskorúak kizsákmányolásával és egyéb bűncselekményekkel vádolt Jeffrey Epstein amerikai üzletember áldozatai a washingtoni Capitolium előtt 2025. november 18-án. Később az amerikai törvényhozás, a kongresszus alsóháza, a képviselőház csaknem egyhangúlag megszavazta az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalát előíró törvényjavaslatot.