Lettország felszedné az Oroszországba irányuló vasúti síneket, az oroszok gúnyolódnak ezen

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2025. december 2. 21:44
Lettország azt fontolgatja, hogy felszedi az orosz határra vezető vasúti síneket. A baltikumi országban ezt biztonsági fenyegetésekkel indokolják. A kérdés szítja feszültséget Moszkva és NATO-tag szomszédai között.

Lettország az év végéig elkészíti azt a hatástanulmányt, amelynek alapján részben vagy akár teljesen felszedhetik a keleti határ felé húzódó vasúti síneket – ezt erősítette meg a heti rendszeres tanácskozás után Edgars Rinkēvičs lett államfő és Evika Siliņa miniszterelnök. Rinkēvičs szerint a hadsereggel, valamint Észtországgal és Litvániával együtt készítik elő a döntést, és a végleges elhatározás jövő év elejére születik meg.

Az elnök szerint „hosszú távon feszült marad” a lett–orosz határ menti biztonsági helyzet, ezért minden lehetőséget meg kell vizsgálni, amely erősítheti az ország védelmét. A sínek felszedése az egyik ilyen opció – de csak akkor, ha a katonai, logisztikai és gazdasági hatásokat teljes körűen felmérik.

Edgars Rinkēvičs kritikusan beszélt a döntést övező, a közösségi médiában folyó vitákról: szerinte túl sok a találgatás és túl kevés a hivatalos információ, ami különösen a határ menti régiókban aggodalmat és félreértéseket okoz.

A lett kormány több határátkelőt is lezárt a gyalogosok és a kerékpárosok előtt az orosz és a fehérorosz határon, arra hivatkozva, hogy Moszkva és Minszk migránsokat küld oda és ezzel akarja destabilizálni a térséget.

Moszkvában a lettek ötletelése gunyoros kommentárokat váltott ki. Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő például azt mondta: „láthatóan szükségük van tűzifára, ezért szedik fel a talpfákat”.

Az orosz sajtónak nyilatkozó szakértők ugyanakkor arra emlékeztettek: egyik félnek sem lenne túl nagy gazdasági kára abból, ha Riga radikális lépésre szánná el magát. Georgij Bovt orosz politológus szerint Lettország dönthet a pálya megszüntetéséről, de Oroszország amúgy is alig szállít ezen az útvonalon. A tranzit jelentős része – például Kazahsztánból és Üzbegisztánból – ugyan átmegy Lettországon, de a szakértő szerint a lépést a többi balti állammal össze kellene hangolni, különben a forgalom egyszerűen Litvánia vagy Észtország felé terelődne.

Nagyezsda Kapusztyina, az orosz Pénzügyi Egyetem logisztikai tanszékének professzora úgy látja:

„Moszkva számára a lépés inkább szimbolikus lenne, míg Lettország potenciális bevételektől és versenyelőnytől esne el.”

A balti kormányok közben egyre élesebb hangot ütnek meg Oroszországgal szemben. Baiba Braže lett külügyminiszter úgy fogalmazott: az orosz vezetés „folyamatosan teszteli, meddig mehet el”. A Politicónak nyilatkozva azt mondta: „a jelzéseket nem a szavak, hanem a tettek útján küldik”.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lettország felszedné az Oroszországba irányuló vasúti síneket.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást