A megbeszélés központi témái Szlovákia és a NATO együttműködése, valamint az ukrajnai háború voltak. Robert Fico a főtitkártól azt kérte, hogy a Szlovák Köztársaság légvédelmét erősítsék meg. A kormányfő szerint az ország védelmi képességei az elmúlt években gyengültek, miután az előző kabinetek több katonai eszközt – köztük a MiG–29-es vadászgépeket és S–300-as, valamint KUB légvédelmi rendszereket – adtak át Ukrajnának. Emiatt jelenleg kizárólag NATO-szövetségesek biztosítják a szlovák légtér védelmét.
Jelenleg főként Csehország vesz részt ebben az úgynevezett Air Policing műveletben. Ez a támogatás addig tart, amíg Szlovákia át nem veszi, és teljes kapacitással nem állítja szolgálatba az újonnan megrendelt F-16-os amerikai vadászgépeket. A szárazföldi légvédelem terén pedig tovább folyik az izraeli Barak légvédelmi rendszer beszerzésének előkészítése, amely a régi szovjet rendszereket váltja majd fel.
A fegyverszállítások kérdése szintén előkerült a tárgyaláson. Robert Fico megerősítette korábbi álláspontját: Szlovákia nem nyújt állami fegyversegélyt Ukrajnának, kivéve azokat az eszközöket, amelyekre már korábbi szerződések kötelezik. Ugyanakkor nem zárja ki, hogy szlovák vállalatok kereskedelmi alapon továbbra is értékesítsenek hadianyagot. A szlovák védelmi iparban több cég is bővíti lőszergyártó kapacitását, köztük a Czechoslovak Group.
A kormányhivatal tájékoztatása szerint Robert Fico Mark Ruttének azt is hangsúlyozta: Szlovákia szuverén joga eldönteni, milyen ütemben és milyen szerkezetben költi a védelmi kiadásokat. Jövőre a védelmi büdzsé eléri a GDP két százalékát, ami a NATO által elvárt minimum.
A védelmi kiadások azonban a jövőben jelentősen emelkedhetnek. Az idei NATO-csúcson ugyanis a tagállamok vállalták, hogy 2035-ig akár a bruttó hazai termék öt százalékát is védelemre, illetve az azzal összefüggő területekre fordítják, elsősorban az Oroszország jelentette biztonsági fenyegetések miatt.