Az előzetes letartóztatásban levő Juraj Cintulát a rendőrség bevetési egységének tagjai vitték a helyszínre fél órával a tárgyalás kezdete előtt. „Éljen a szabad kultúra!” – kiáltotta a nyugdíjas férfi, mielőtt bevitték a bíróság épületébe. A kérdésre, hogy miért lőtt rá a kormányfőre, azt mondta: „Mert megfojtotta a kultúrát”. A bíróság épületén „Éljen a demokrácia!” – felkiáltással vonult be a tárgyalóterembe. Védőügyvédje, Namir Alyasry a bíróság előtt kijelentette, védence beismerte, hogy rálőtt a kormányfőre, a bűncselekmény megtörtént, de nem értenek egyet a jogi minősítésével, tehát a terrorizmus vádjával. Hozzátette, nem minősül minden közszereplő elleni támadás automatikusan terrorizmusnak.
A vádlott nem volt hajlandó a bíróság előtt nyilatkozni arról, hogy bűnösnek, vagy ártatlannak vallja-e magát, nem tett vallomást, ezért az előkészítő eljárás során tett vallomását olvasták fel. Juraj Cintula azt mondta, azért követte el a bűncselekményt, mert egy konkrét személyre, Robert Ficóra volt dühös, és nem az egész kormányra, sőt Denisa Saková gazdasági-, Erik Tomáš munkaügyi és Jozef Ráž közlekedési minisztert szimpatikusnak tartja. Azt mondta,
azért lőtt rá a miniszterelnökre, hogy ne lehessen tovább kormányfő, de nem akarta megölni, szándékosan lefelé célzott, a lábán akarta eltalálni.
Robert Fico nem jelent meg a bíróságon, korábban többször kijelentette, nem kíván részt venni a tárgyaláson. Azt is leszögezte, nincs semmilyen kártérítési követelése, és megbocsátott Juraj Cintulának. A bírósági tárgyaláson a miniszterelnököt az ügyvédje, David Lindtner képviseli, aki szerint terrortámadás történt, a bűncselekmény jogi minősítése megfelelő. A sajtónak azt mondta, a vádlott nyilatkozatából az következik, hogy nem egy személy, a kormányfő, hanem az alkotmányos berendezkedés ellen akart támadást intézni. Hozzátette, nem számít arra, hogy a bíróság Robert Ficót is beidézi tanúként, az ügyész sem indítványozta a meghallgatását. „A vádlott a médiakampány, a propaganda áldozata, azoké a hamis narratíváké, amelyeket a progresszív ellenzék terjeszt. Ezért itt kell keresni az okait a vádlott radikalizálódásának és annak, ami történt. A média jelentősen hozzájárult a jelenlegi társadalmi hangulat kialakulásához” – tette hozzá Fico ügyvédje.
A bíróság akár életfogytiglani szabadságvesztést is kiszabhat Juraj Cintulára. Eredetileg előre kitervelt emberölési kísérlet miatt indult ellene büntetőeljárás, ezt 2024 júliusában módosították terrortámadásra. A Legfőbb Ügyészség márciusban tájékoztatott arról, hogy megtörtént a vádemelés, és Juraj Cintulát védett személy ellen elkövetett terrortámadás különösen súlyos bűncselekményével vádolják.