Nyitókép: X / British Consulate NY

Vészhelyzet: szörnyű dolgokat jósol a volt angliai tisztifőorvos

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2025. január 12. 08:10
25 éven belül 40 millió ember halálához vezethet világszerte az antibiotikum-rezisztencia – állítja Sally Davies bárónő.

Az antibiotikumok a múlt században forradalmasították a gyógyítást és nekik hála, emberek tömegei éltek és élnek túl olyan fertőzéseket, amelyekbe elődeink belehaltak. Túlzott használatuk azonban ahhoz vezetett, hogy megjelentek olyan úgynevezett „szuperbaktériumok”, amelyek ellenállnak a legtöbb gyógyszernek. Ráadásul sok közülük kórházakban terjed és fenyegeti a legyengült betegek életét.

Az antibiotikum-rezisztencia (AMR) már évek óta téma a szakirodalomban és a politikai döntéshozók körében is. Sally Davies bárónő, Anglia volt tisztifőorvosa most igencsak hangosan megkongatta a vészharangot. A klímaaktivisták kifejezését idézve úgy fogalmazott, hogy

„antibiotikum-vészhelyzet” van, aminek pusztító hatása lehet világszerte.

Az Observer című brit lapnak nyilatkozva azt mondta, hogy életveszélyessé válhatnak a rutineljárások – így a műtétek és a gyerekszülés – az antibiotikumoknak ellenálló baktériumok terjedése miatt. Emiatt már most „évente egymillió ember hal meg és a halálozások száma csak tovább fog nőni a következő 25 évben. Ez félelmetes” – mondta a szakértő.

Egy jó hírt is említett azonban: az öt évnél fiatalabb gyerekek esetében nőtt az antibiotikumok hatékonysága. Viszont a 70 évnél idősebbek körében 1990 óta 80 százalékkal növekedett a szuperbaktériumok okozta halálozások aránya.

Mindez azért számít, mert a fejlett világ öregedő társadalmaiban növekszik a krónikus betegségekkel élő emberek száma, és őket veszélyeztetik az antibiotikumoknak ellenálló szuperbaktériumok. Az egészségügy azzal próbálta fékezni a folyamatot, hogy szigorítottqaa gyógyszerek felírását és arra ösztönzi a betegeket, hogy az előírt időtartam végéig szedjék az orvosságot.

Az antibiotikumoknak való ellenállás kialakulását viszont nemcsak az emberek gyógyítása segítette elő, hanem az is, hogy a szerek 70 százalékát szarvasmarháknak, csirkéknek és más élőállatoknak adják be.

Ez elősegíti a baktériumok fejlődését és a gyógyszereknek való fokozott ellenállásukat, ami világszerte egyre jellemzőbb.

„Ha intenzív gazdálkodást folytatunk, sok antibiotikum alkalmazásával, vagy van egy kórházunk, ahol elégtelen a szennyvízelvezetés, akkor a baktériumok bejuthatnak a felszíni vizekbe. A szél pedig tovább terjeszti az ilyen ellenálló baktériumokkal fertőzött vizet vagy port” – mondta Davies. A baktériumok emellett gyorsan mutálódnak – ezért egyre fontosabb az antibiotikumok megfelelő alkalmazása.

Az ellenállás új szerek kifejlesztését teszi szükségessé, ami újabb problémákhoz vezet – tette hozzá.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szörnyű dolgokat jósolt a volt angliai tisztifőorvos
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást