Nyitókép: X / Matt Gubba

Gyorsan véget ért Elon Musk és a brit szélsőjobb barátsága

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2025. január 6. 18:33
A Trump-kormányzatban pozíciót kapott Elon Musk először adományt ígért, majd kevésnek nevezte Nigel Farage volt brexit-vezért, a Reform UK nevű párt főnökét. Az ok: összekülönböztek egy szélsőjobbos aktivista miatt.

Nigel Farage – a brexitet kikényszerítő brit politikus - már élete harmadik pártját vezeti. A Reform UK élén – nyolcadik próbálkozásra – sikerült bejutnia a parlamentbe. Az elmúlt hetekben azzal idegesítette a brit establishment pártját, a konzervatívokat, hogy az ő formációjának immár több tagja van.

Farage Donald Trump nagy híve. Karácsony előtt a megválasztott amerikai elnök birtokán együtt pózolt a Trump-kormányzatban a Kormányzati Hatékonysági Hivatal élére kinevezett Elon Musk milliárdossal, aki 100 millió dolláros adományt ígért a Reform UK-nek.

A románcnak azonban most vége. A milliárdos azt mondta, hogy Nigel Farage-ban „nincs meg az, ami pártja vezetéséhez kell és új vezérre van szükség” – azért, mert a Reform UK vezére nem állt be Musk mögé, amikor az megvádolta a brit miniszterelnököt, hogy nem lépett fel egy fiatal lányokat megerőszakoló banda ellen.

Sir Keir Starmer ugyanis korábban főügyész volt – a banda tagjai viszont brit-pakisztáni férfiak. A brit baloldal számára kínos, hogy egy kisebbség tagjai csoportosan követhetnek el bűncselekményeket. Musk a Visegrád 24 egyik videóját is posztolta Tommy Robinson bebörtönzött szélsőjobbos aktivistáról, aki kampányolt azért, hogy az ügy napvilágra kerüljön... miközben a teljes brit parlamentet „árulónak”, a „nemzet elpusztítójának”

Farage ezen a ponton már nem tudott azonosulni az általa hősnek is nevezett Muskkal.

A joggal többször szembekerült Robinson kínos a számára és emiatt azt mondta, hogy „nem ő az, aki kell nekünk”.

Musk, viszont a szólásszabadság bajnokának tartja magát úgy véli, Robinsont el akarják hallgattatni. Ezért orrolt meg az egykori brexit-vezérre és úgy tűnik pártja tagjainak egy részét is sikerült ellene hangolnia. A hírről szóló YouTube-videók alatt kommentelő párttagok azt követelik Farage-tól, hogy „ne veszítse el őket”, álljon ki Robinson mellett.

Nigel Farage tehát most válaszúthoz érkezett: vagy valódi konzervatív pártot kreál a Reform UK-ből vagy marad a „fehér sértettséget” megjelenítő populista néptribünök – így Robinson – oldalán. Utóbbi megjegyzés a konzervatív Telegraph című laptól származik, amely szerint ilyesmivel Nagy-Britanniában nem lehet választást nyerni.

Tulajdonképp a döntést már korábban meghozta, mivel pártja egyik vezető posztjára egy brit muszlimot nevezett ki és korábbi pártját is azért hagyta hátra, mert az iszlámmal és Robinsonnal volt elfoglalva. A képlet egyszerű:

minden szélsőjobbos szavazattal, 10 ezer mérsékeltnek mondott szavazót veszíthet és így lemondhat több városról – írja a Telegraph

... amely hozzáteszi: Musk szíve-joga, hogy kommentáljon Nagy-Britanniáról, de a szövege felforgató, akár erőszakhoz is vezethet.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gyorsan véget ért Elon Musk és a brit szélsőjobb barátsága
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást