Nyitókép: MTI/Martin Divisek

Leállt a Barátság kőolajvezeték Csehországban, kilencven napi készlet maradt

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2024. december 5. 20:11
Leállt a Csehországba történő olajszállítás a Barátság kőolajvezetéken keresztül, az ok egyelőre nem tisztázott – jelentette be a cseh ipari és kereskedelmi miniszter. Lukáš Vlček szerint nem fenyeget az a veszély, hogy a vállalatok és a háztartások számára ne lenne elegendő olaj, az azonban továbbra sem világos, mi okozta a szállítás leállását.

„A Barátság kőolajvezetéken keresztül jelenleg nem érkezik hozzánk kőolaj. Bebizonyosodott, hogy helyes döntést hoztunk, amikor a TAL kőolajvezeték kapacitásának bővítésébe fektettünk, ahol a szállítások stabilak” – jelentette be a közösségi médiában Lukáš Vlček. A cseh ipari és kereskedelmi miniszter szerint nem fenyeget ugyanakkor az a veszély, hogy ne lenne elegendő olaj a háztartások és a vállalatok szükségleteinek kielégítésére, mivel a csehországi finomítók felkészültek erre a helyzetre, emellett erős állami tartalékrendszerrel bírnak.

A kormány azonban reagálni akar a kialakult helyzetre, ezért azt javasolja, hogy az Unipetrol vállalat számára kölcsönözzenek kőolajat az állami tartalékokból, amelyet a cég akkor használna fel, ha a szállítások nem indulnának újra.

„Oroszország játszadozik Európával, nem a barátunk, ezt egyenesen ki kell mondani.

Nyomást gyakorol Európára az energiaforrásokon keresztül, ezért folyamatosan arra törekszünk, hogy az állami tartalékokat teljes kapacitáson tartsuk, hogy felkészültek legyünk az ilyen helyzetekre, mint a mostani” – magyarázta a cseh ipari miniszter. Lukáš Vlček hozzátette, hamarosan befejeződnek a TAL+ vezeték meghosszabbításának munkálatai, melynek célja a Csehországba irányuló szállítások mennyiségének növelése a következő évtől. „Még néhány technikai teszt vár ránk, mielőtt teljes mértékben elindítjuk” – tette hozzá a tárcavezető.

A miniszter visszautasította, hogy a kialakult helyzet befolyásolná a kőolajtermékek árát Csehországban. Felidézte a 2019-es eseményt, amikor a Barátság kőolajvezetéken keresztül érkező olaj szennyezett volt, és a leállás két hónapig tartott. A cseh gazdaság, mint mondta, akkor is megbirkózott ezzel, és az üzemanyag ára nem emelkedett.

Arra a kérdésre, hogy az olajszállítás leállítása összefüggésben lehet-e azzal, hogy Csehország nem kért mentességet az orosz olajtermékek behozatalára vonatkozó európai tilalom alól, a miniszter azt válaszolta, hogy Csehországnak már nincs szüksége ilyen mentességre. Ennek érvényessége december 5-én lejár. Megerősítette, hogy tudomásul vette Szlovákia és Magyarország erőfeszítéseit, hogy Csehország ismét támogassa a mentességet. „Azt is észleltem, hogy Robert Fico szlovák miniszterelnök májusban ünnepségre készül Oroszországba. Meg kell mondani, hogy nemzetközi összefüggésben Szlovákia és Magyarország hová sorolja saját magát” – reagált a cseh miniszter.

Csehország tavaly az Oroszországból kiinduló Barátság kőolajvezetéken keresztül kapta olajfogyasztásának 58 százalékát, a többi a TAL-IKL vonalon érkezett az országba. A Független Kőolajtermelők Szövetsége szerint a cseh készletek 90 napig tartanának ki.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nem áramlik kőolaj a Barátság vezetéken keresztül Csehországba
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást