Nyitókép: MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga

Grenfell-tragédia: nyolc év után született „vádirat” a brit kormányok ellen

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2024. szeptember 5. 08:40
Maga a kormányfő kért bocsánatot a brit állam nevében a II. világháború óta történt legsúlyosabb tűz miatt. A Grenfell-torony ügyében most adtak ki több száz oldalas vizsgálati anyagot, amely szerint a kormányok nem szabályozták jól a biztonságos építőanyagok használatát.

2017. június 14-én a londoni Grenfell-toronyház egyik konyhájában keletkezett tűz. Hamarosan az egész épület lángba borult, amit kilométerekről lehetett látni. 72 ember égett bent vagy halt meg füstmérgezésben.

A nyomozók kiderítették, hogy az akkor felújított magas épület olcsó burkolata volt gyúlékony, és ez vezetett a tragédiához. Nyolc évet kellett várni az úgynevezett nyilvános vizsgálat zárójelentésére, amit több mint ezer oldalon, szerdán adtak ki.

A dokumentum a mindenkori brit kormány elleni egyfajta vádirat. Ezért is kért bocsánatot az állam nevében Sir Keir Starmer miniszterelnök, aki akkor még nem is volt hatalmon.

A jelentés konklúziója az, hogy az egymást követő brit kormányok a szabályozás lazítása miatt nem felügyelték, hogy az építő ágazat a biztonsági szabályoknak megfelelő anyagokkal dolgozik. Sőt, azt sem hogy szándékosan nem vezeti-e félre a szabályozószervezetet és a piaci szereplőket.

„Az ágazat a profitot helyezte az emberi életek elé”

– szól a legsokkolóbb kijelentés. Egy másik: „az illetékes minisztérium éveken át figyelmen kívül hagyta a burkolatok életet veszélyeztető minőségéről megfogalmazott figyelmeztetéseket”. Elnézték, hogy „gátlástalan” gyártók valóságos stratégiákat dolgozzanak ki az anyagtesztelési folyamatok manipulálására, hogy félremagyarázzák az adatokat és félrevezessék a piacokat – áll továbbá a Financial Times által idézett anyagban.

A dokumentum név szerint említ több önkormányzati vezetőt, államtitkárt és egy tűzkockázat-felmérőt, aki „hozzáköltött” a szakmai önéletrajzához és nem volt meg a képesítése, hogy felmérje a toronyházakban a tűzesetek kockázatát – idézi az anyagot egy külön cikkben a Telegraph.

Egy másik említett illetékes, a Bérlőket Kezelő Szervezet főnöke, aki „rendszeresen elmulasztotta” megosztani az igazgatótanáccsal és Kensington kerület vezetésével a londoni tűzoltóságnak a tűzbiztonsággal kapcsolatos aggályait.

„Világos, hogy neki ez nem volt prioritás” – konstatálja a jelentés. Kapott a fejére az építési szabályokat felügyelő akkori minisztériumi illetékes, Brian Martin is, aki nem hívta fel magasabb beosztású vezetők figyelmét az általa megismert kockázatokra, ők pedig nem kísérték kielégítően figyelemmel a tevékenységét.

Továbbá Lord Pickles, az akkori államtitkár, aki azt állította: a szabályozás lazítását nem terjesztették ki a biztonsági építési anyagokra. A vizsgálatot vezető bizottság viszont elutasította a védekezését. Magát a burkolatot gyártó amerikai céget, az Arconicet és a szigetelőket gyártó ír Kingspant is elmarasztalták.

A tűz a központi kormány, más felelős szervek és az építőipar több évtizedes hanyagságának eredménye volt – írták.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Grenfell-tragédia: nyolc év után született „vádirat” a brit kormányok ellen
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást