Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

A külügyminiszterként V4-blokkoló szlovák globalista elnökjelölt most a regionális együttműködésért aggódik

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2024. március 7. 09:51
A visegrádi együttműködés is a szlovákiai elnökválasztási kampány témája lett.

Ivan Korčok, a baloldali-liberális erők által támogatott globalista szlovák köztársaságielnök-jelölt szerint Robert Fico kormánya tönkreteszi Szlovákia kapcsolatait a szomszédos országokkal és a V4-ek „sírásójává” válik. A visegrádi négyek kettéosztottsága már hetek óta téma a cseh és a szlovák sajtóban, és erre az állításra a múlt heti prágai kormányfői találkozó is ráerősített.

A cseh Respekt hetilap a találkozó kapcsán utólag arról írt, hogy Donald Tusk lengyel és Petr Fiala cseh miniszterelnök közvetlenül a találkozó előtt negatívan nyilatkozott Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák kormányfőről. Az előbbi azt mondta, a magyar és a szlovák miniszterelnökkel nem lehet kompromisszumot kötni, a cseh kollégája pedig arról beszélt, nem örül, hogy találkoznia kell velük. A lap a Petr Fiala közvetlen környezetéből származó forrásra hivatkozva azt írta, a V4 a következő években egészen biztosan kettészakad egy Magyarország–Szlovákia és egy Csehország–Lengyelország párosra.

Ezt a témát vette elő szerdai sajtótájékoztatóján Ivan Korčok, Szlovákia egyik köztársaságielnök-jelöltje, aki szerint Robert Fico kormánya tönkreteszi Szlovákia kapcsolatait a szomszédos országokkal. „Oroszország Ukrajna elleni háborúja kapcsán a V4 belekerült valamibe, amit én csak mesterséges kómának nevezek. Viszont az, ahogy Szlovákia jelenleg viszonyul Ukrajnához, azt eredményezi, hogy a V4-ek a klinikai halál állapotába kerültek” – fogalmazott Ivan Korčok, majd hozzátette, a kapcsolatai révén tudja, hogy Lengyelországban és Csehországban felteszik a kérdést, részükről mi értelme van még részt venni a visegrádi együttműködésben.

Ivan Korčok – aki Peter Pellgrini házelnök mellett a szlovákiai elnökválasztás másik nagy esélyese – kritizálta, hogy „Szlovákia Oroszországgal flörtöl és elárulja Ukrajnát abban a harcban, melyben a létezése a tét”. A külpolitika szempontjából is kulcsfontosságúnak tartja, hogy ki lesz az új szlovák köztársasági elnök. Úgy véli, ha Peter Pellegrini kerül ki győztesen, akkor tovább tart majd a kapcsolatok romlása és a V4 destrukciója. Ivan Korčok közölte, hogy ő köztársasági elnökként kihasználna minden lehetőséget arra, hogy Szlovákia legalább államfői szinten megőrizze az együttműködést Csehországgal és Lengyelországgal.

Gyimesi György, a parlamenten kívüli Magyar Szövetség politikusa szerint Ivan Korčok nyilatkozata csupán az elnökválasztási kampány része. Az államfőjelöltet emlékeztette egy Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel készült közös fotójára, amely ugyan még az ukrán háború kitörése előtt készült, de – ahogy Gyimesi a Facebook-posztjában írja – pontosan 91 hónappal a Krím elfoglalása és pontosan 249 nappal Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus letartóztatása után. A magyar politikus úgy fogalmazott, „akkor épp nem volt elnökválasztási kampány, és más volt a kotta”, ezért akkor még nem volt derogáló Korčok számára, hogy az orosz külügyminiszterrel fényképezkedjen.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ivan Korčok: a Fico-kormány a szétveri a V4-es együttműködést
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást