Nyitókép: pixabay.com

Túl van a nehezén az ingatlanpiac az OECD-országokban

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2024. február 26. 18:10
Kezd magára találni az ingatlanpiac, legalábbis a fejlett, iparosodott országokban. Az ezeket az államokat tömörítő OECD anyaga szerint 37 országban átlagosan több mint 2 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak a tavalyi év utolsó negyedévében.

A fejlett országokban a megélhetési válság és a kamatlábemelések után kezd magára találni az ingatlanpiac. Míg a tavalyi év első három negyedévét gyakorlatilag stagnálás jellemezte, addig az óév utolsó három hónapjában – átlagban – 2,1 százalékkal lódultak meg felfelé az árak. (Az átlag alatt az OECD 37 tagállamának átlagát kell érteni.)

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet adatait a Financial Times elemezte ki, arra jutva, hgoy jelentősen csökkent azoknak az országoknak a száma, ahol az utolsó negyedévben is esett az ingatlanpiac. „Az adatok szerint az ingatlanárak a legtöbb országban túl vannak a mélyponton” – fogalmazott a Capital Economics független gazdasági kutatócég elemzője az FT-nek.

Az árak 2022-ben kezdtek el esni, annak nyomán, hogy a legtöbb ország (vagy gazdasági térség) központi bankjai az elszabadult infláció miatt példátlan ütemű kamatlábemelésekbe kezdtek. 2022 végére az ingatlanárak mindössze 0,6 százalékkal álltak magasabban, mint három hónappal korábban – ilyesmi 2012 óta nem történt.

Idén azonban már az a várakozás, hogy a központi bankok elkezdik visszavágni a kamatokat. Mindez lassan olcsóbbá teszi a jelzáloghitelek kamatait is.

Végletek

Azt, hogy az árak nem estek még jobban, sok országban az eladásra kínált ingatlanállomány szűkössége is segített fékezni. A hagyományosan ingatlantulajdonos államokban – például Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban és Kanadában – a migráció és az építési engedélyek kiadásával kapcsolatos szigor is fékezte a nagyobb áresést.

Néhol viszont – például Németországban, Dániában és Svédországban – lassabb ütemben, de folytatódhat az ingatlanárak esése. Az egyik tényező, hogy a három országban sokkal elterjedtebb az albérlet intézménye, mint máshol.

A legjobban az amerikai ingatlanpiac teljesített – a bővülő gazdaság és foglalkoztatottság eredménye az volt, hogy nominális értékben 5,2 százalékkal mentek fel az árak. A másik véglet Németország, ahol a lakások túlértékeltsége és a hatalmas bérlői szektor drámai, módon 10,2 százalékkal lehúzta az árakat.

Az EU-ban a második negyedévben nominális értéken, 0,8 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak az előző negyedévhez képest. Ezért egyes elemzők úgy vélik, hogy az uniós tagállamok körében „még nem ért véget az árkorrekció, de már túl vannak a nehezén”.

Globális szinten az ingatlanárak esése enyhébb volt, mint várták – írja az FT. Az egyik kivétel Kína, ahol az utóbbi két évben 7 százalékot zuhantak az árak és a Fitch adósságminősítő szerint a következő két évben is marad ez a trend.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Végetért az ingatlanár esés a fejlett országokban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást