Nyitókép: MTI/EPA/Olivier Matthys

Szlovák külügyminiszter: aktívabb együttműködésre van szükség a V4-ek között

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2024. február 16. 11:06
A Visegrádi Négyeket nem csak a politikai párbeszéd köti össze – jelentette ki Juraj Blanár szlovák külügyminiszter Pozsonyban a V4-ek megalakulásának 33. évfordulója alkalmából.

A szlovák külügyminiszter szerint a Visegrádi Négyek bebizonyították, hogy releváns hangot tudnak adni a regionális érdekeknek az Európai Unióban és a világban. „A Visegrádi Négyek egyedülálló projekt, amely képes volt segíteni minket az olyan kulcsfontosságú lépésekben, mint az Európai Unióba, a NATO-ba vagy a schengeni övezetbe való beilleszkedés, valamint sok más fontos döntés meghozatalában, ahol erős, nemzetközi elismeréssel rendelkező partnerként léptünk fel” – fogalmazott a V4-es szövetség megalakulásának 33. évfordulója alkalmából Juraj Blanár.

Azt, hogy a V4-eket nem csak a politikai párbeszéd köti össze, szerinte a legutóbbi európai szavazás is bizonyítja, amikor mind a négy állam ellenezte az illegális bevándorlókra vonatkozó kötelező kvótákat. A szlovák diplomácia vezetője hangsúlyozta, hogy Csehország, Magyarország és Lengyelország a Szlovák Köztársaság legfontosabb gazdasági partnerei közé tartozik.

Juraj Blanár emlékeztetett, hogy a V4-ek fontos része a pozsonyi székhelyű Nemzetközi Visegrádi Alap, amely az egyetlen intézményesült formája a visegrádi csoport együttműködésének, s melyet 2000-ben Szlovákia kezdeményezésére hoztak létre azzal a céllal, hogy segítse a regionális együttműködés fejlesztését. A miniszter szerint az alap összesen 127,5 millió euró értékben támogatott és finanszírozott ösztöndíjakat és rezidensprogramokat a tudomány, a művészetek és az oktatás területén.

Juraj Blanár arra is felhívta a figyelmet, hogy az Európai Unió konszenzusos alapon épült, és a vétó eltörlése, amely a nagyobb tagállamok érdekeinek a kisebbek rovására történő előmozdításához vezetne, az unió végének kezdetét jelentené. Nem ért egyet azzal a nézettel, hogy a vétójog jelenlegi formájában történő felváltása minősített többségi szavazással növelné az unió cselekvőképességét.

„Az Európai Unióba tömörült nemzetek mindig is képesek voltak megegyezni, még akkor is, amikor ez nagyon nehéz volt. De a megállapodás akkor fenntartható volt, és békéhez vezetett” – fogalmazott a szlovák külügyminiszter, aki szerint az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós európai segélycsomagról szóló tárgyalások nem Magyarország vétófenyegetése miatt tartottak túl sokáig.

Emlékeztetett arra, hogy az Ukrajnának nyújtott amerikai segélyek jóváhagyási folyamata is bonyodalmakba ütközött. Közölte, a Fico-kormány ragaszkodni fog ahhoz, hogy az uniós tagállamok vétójogát fenntartsák, nemcsak a fontos külpolitikai kérdésekben, hanem az adók, az Európai Unió bővítése és más kérdések tekintetében is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szlovák külügyminiszter: Aktívabb együttműködésre van szükség a V4-ek között
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást