Nyitókép: MTI/AP/Omar Havana

Robert Fico Kína felé is kacsingat

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2023. november 2. 07:38
A hivatalába múlt héten beiktatott szlovák miniszterelnök, Robert Fico első hivatalos külföldi útja a hagyományoknak megfelelően Csehországba vezet, de utána Budapestre és az új lengyel kormány megalakulása után Varsóba is készül. A kormányfő elmondta, az ország külpolitikai irányultsága nem változik, ugyanakkor szívesen ellátogatna Kínába vagy Vietnámba a szlovák gazdaság támogatása céljából.

Robert Fico nem szeretné, ha a szlovák külpolitika konzervatív, nehézkes lenne, és nem tudná képviselni a szlovák nemzeti érdekeket. Szlovákia külpolitikai irányultságát tekintve a kormányfő a héten hangsúlyozta, kormánya hozzáállása nem fog változni az uniós vagy a NATO-tagsághoz. „Ez azonban nem azt jelenti, hogy nem fogjuk képviselni a saját szuverén álláspontunkat” – mondta Fico, és hozzátette, Szlovákiának nem érdeke Ukrajna katonai támogatása, más formában fogja felajánlani a segítségét.

A miniszterelnök először Csehországba, majd Németországba szeretne ellátogatni, és bízik benne, hogy Berlinben találkozhat Olaf Scholz német kancellárral. Ezt követően Magyarországra és Lengyelországba vezet majd az útja, mivel fontosnak tartja a visegrádi négyek partnerségének megerősítését. A V4-es országok együttműködését az uniós költségvetés felülvizsgálatának szempontjából is elengedhetetlennek tartja.

Robert Fico azt is elmondta, szívesen ellátogatna Kínába vagy Vietnámba a szlovák gazdaság támogatása céljából. Kína esetében a miniszterelnök a hatalmas beruházásokat, Vietnam esetében pedig a munkaerőt látja vonzónak, amire Szlovákiának nagy szüksége van.

„Mi itt Európában szerelmesek vagyunk magunkba. Azt hisszük, hogy mi vagyunk a legszebbek és a legjobbak, de aztán rájövünk, hogy a legolcsóbb és legjobb elektromos autók Kínában készülnek”

– fejtette ki a miniszterelnök, aki sajnálja, hogy a világ más régiói megelőzik Európát versenyképességben, és nem szeretné, ha Európa egy nap múzeummá válna. Megjegyezte, hogy csak akkor vesz részt kétoldalú látogatásokon, ha annak lesz értelme, és úgy érzi majd, hogy egy projekt politikai támogatása az adott országban konkrét eredményeket hoz.

Robert Fico külügyminisztere, Juraj Blanár is azt hangsúlyozza, hogy a külpolitikában Szlovákia nemzetállami érdekeit kell szem előtt tartani. A szlovák diplomácia új vezetője úgy véli, nem történhet meg az, hogy Szlovákia olyan javaslatokba egyezzen bele, amelyekről az EU-ban, a NATO-ban vagy más tagszervezetben tárgyalnak, de azok negatív hatással lennének Szlovákia lakosságára. Pozsony csak akkor fogja támogatni a következő, Oroszország elleni 12. szankciós csomagot, ha azt komoly elemzések előzik meg, azaz megvizsgálják, milyen hatással lesz az elfogadása Szlovákiára és az unióra. A szlovák külügyi tárca vezetője hangsúlyozta, hogy a minisztérium ugyanazt a retorikát kívánja folytatni a főbb külpolitikai kérdésekben, amit a Smer párt folytatott a parlamenti választás előtt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Robert Fico Kína felé is kacsingat
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást