Nyitókép: MTI/EPA/Christian Bruna

Ódor Lajos elfogadhatatlannak tartja Orbán Viktor Szlovákiával kapcsolatos kijelentéseit

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2023. július 27. 19:55
A Szövetség pártból kiváló, és a Híd pártot újjáalakító magyar politikusok szerint Orbán Viktor szavai jól jöhetnek egyes pártoknak a kampány során.

Orbán Viktor múlt hétvégén a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban mondott beszédében bírálta a szlovákiai magyar kisebbséget, mert annak ellenére, hogy az ország lakosságának körülbelül tíz százalékát alkotja, képtelen elérni, hogy parlamenti képviselete legyen. A magyar kormányfő szerint ez "gyenge teljesítmény", és "ennél többre van szükség, ha valaki a hazáért dolgozni akar az elszakított országrészekben". Az "elszakított országrész" kifejezés használata miatt a szlovák politikusok össztüzet zúdítottak Orbán Viktorra.

A szlovák sajtóban megjelent szalagcímek szerint a magyar miniszterelnöknek sikerült az, ami a szlovák politikusoknak nem: egyetlen kijelentésével egységet teremtett a szlovák politikai pártok vezetői között. A külügyminisztérium bekérette Balogh Csabát, Magyarország pozsonyi nagykövetét, és magyarázatot kért a magyar kormányfő szavaira. A szlovák pártelnökök, köztük Szlovákia korábbi miniszterelnökei – mint például Eduard Heger vagy a magyar kormányzással egyébként szimpatizáló Robert Fico – pedig

szinte egymással versenyezve posztoltak a közösségi médiában, hogy visszautasítsák Orbán Viktor gondolatait.

Robert Fico kiemelte, Csehszlovákia az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése után ugyanolyan utódállam volt, mint Magyarország. Az ellenzéki Smer elnöke egyúttal hangsúlyozta: elismeri Orbán Viktort, mint Magyarország nemzeti érdekeit keményen védelmező szuverén politikust. Hasonlóan látja a V4 jelentőségét is, a vétóhoz való jogot az EU-ban vagy az orosz-ukrán háborút.

"Elfogadhatatlan" kijelentések

Szlovákia magyar miniszterelnöke, Ódor Lajos csak a szerdai kormányülést követően nyilatkozott, és ugyancsak elfogadhatatlannak nevezte a Tusványoson elhangzottakat. "Szlovákia területi integritásának bárminemű megkérdőjelezése elfogadhatatlan dolog. Nem járul hozzá a kétoldalú kapcsolatokhoz, és a szlovákiai magyar kisebbségnek sem segít. Ezeket a kijelentéseket határozottan elutasítom" – jelentette ki a kormányfő. Hozzátette: a szlovák fél álláspontja ebben a helyzetben eddig is egyértelmű volt.

A szlovákiai magyar pártból, a Szövetségből májusban kilépett, majd újjáalakult Híd párt magyar képviselői szeritn Orbán Viktor muníciót adott a szlovák-magyar kapcsolatok rombolásából hasznot húzó pártoknak a még két hónapig tartó választási kampány során.

"Bennünk nincs kétség a határokat illetően sem. Aki ezeket megkérdőjelezi, vagy ezekkel provokál, az mindenképpen feszültséget kelt. A szlovákokat a magyarok ellen hergeli. Természetesen jól jön ez sokaknak a kampányban. Ilyen a Smer, az SNS és ilyen a Szövetség is. Ha megegyeztek volna Orbánnal, hogy egy kicsit segítsen, nem nézne ki ez másképp" – mondta a Facebookra feltöltött videóbejegyzésében a Híd alelnöke. Rigó Konrád szerint a magyar miniszterelnök Szlovákiával kapcsolatban tett kijelentése felesleges beavatkozási kísérlet a szeptemberi szlovákiai választásokba.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ódor Lajos elfogadhatatlannak tartja Orbán Viktor Szlovákiával kapcsolatos kijelentéseit
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást